Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Állattartás
A tehén hajtására használt kifejezések: Ne! Ha/be ne! A borjúnál peckg: Ta/a te! Ha a tehén véres tejet adott, akkor azt azzal magyarázták, hogy lefeküdt a fűbe, és megszopta a kígyó. Másik magyarázat szerint megrontották, ebben az esetben azt tanácsolták, hogy tüzet kek gyújtani a küszöbön, és aki leghamarabb odamegy, az rontotta meg. Ha véres tejet fejtek, azt a disznóknak adták. A gyakoribb és könnyebben kezelhető betegségeket maguk gyógyították. Hasmenés esetén lósóska teát főztek a marháknak. A felfúvódott tehenet bekötötték egy kicsi ólba, egy fadarabot tettek a szájába, melynek két végére kötelet kötöttek, és azt a szarvához erősítették. így nem tudta a száját összecsukni és kijött a szél belőle. Egy-egy parasztgazdaságból marhát akkor adtak el, ha fölös mennyiségben volt, vagy pénzre volt szükség. Leggyakrabban borjút adtak el, különösen jó ára volt a hasasüszőnek. Az 1940-es években több tanyai gazdaságban tartottak bivalyt. Korábban csupán kis számban fordultak elő, 1895-ben 6, 1911-ben 6, 1935-ben 3 darabot tartottak számon Csongrádon, de 1942-ben már 62, 1944-ben pedig 84 volt a számuk. 88 A bivalyökröket a félegyházi vásárban szerezték be, lassúk voltak ugyan, de nagyon erősek és igénytelenek. Nyáron a bivalyokat is kiverték Bokrosra, ahol az ökörcsordában volt a helyük. Télen otthon az istákóban tartották őket, ahol a marhákhoz hasonlóan kukoricaszárat, répás töreket és kevés szénát kaptak. Nyáron, ha dolgoztak, háromszor is kaptak enni, nemcsak reggel és este, hanem 11 órakor is behajtották a tanyába és a nyári jászolnál etették. Igaerejüket ugyanúgy használták, mint az ökrökét, és úgy jármolták őket. A bivalyok nagyon kedvelték a vizet, útközben ha észrevették, hogy víz van a közelben, akkor meg kekett ákni, amíg megfürödtek, néha szekerestől is. Vetőgép és eke elé is befogták őket. Lassan haladtak, többször meg kekett velük ákni pihenni, etetéskor behajtani a tanyára. A téeszek alakulásakor a bivalyok is bekerültek a téeszbe, kezdetben azok voltak a „traktorok", szántásra, fogasolásra használták őket. A csongrádi gazdát fekete subájáról, szép kocsijáról és jó lováról lehet feksmerni — tartották Csongrádon, ahogyan a környék más mezővárosaiban is. Az 1828-as összeírás idején 1663 lovat tartottak számon a városban. A 19. század végére számuk majdnem duplájára nőtt, 1895-ben 3132. Ez a következő évtizedekben nem sokat változott: 1911-ben 3314, 1935-ben 3066, 1942-ben 3157. Az 1944-es ákatösszeírás már némi csökkenést mutat: 2897, s a következő évtizedekben ez a csökkenés rohamossá válik: 1962-ben 901, 1966-ban 587 db. 89 Míg a 19. század első felében kb. fele-fele arányban képviselte az igaerőt a ló és az ökör, addig századunk első felében az igaerőt már inkább a lovak adják, az ökrök száma folyamatosan csökken. A kötött talaj művelése jó lóákományt igényelt, amit bizonyít, hogy az 1940-es években 80-100 törzskönyvezett ekt osztályú koronás kanca volt a parasztok birtokában. Az 1960-as években mindkét igaerő nagymértékű csökkenése, iketve eltűnése jelzi, hog}' az ákatok feladatát a gépek veszik át. 88 MSA. Állattenyésztés. III/5. 128. — Erdély visszacsatolása után onnan hozták be (szerk.). 89 Barta László 1981. 21., MSA. Állattenyésztés. III/3. 128. Az 1895, 1911, 1935, 1942 évi adatok Bokros és Felgyő egy részének adataival. CSLT. Bokrosi közbirtokosság iratai. IX. 211. 51/1944.
