Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Szőlőművelés, zöldség-, gyümölcstermesztés

A telepítés előtti talajelőkészítés munkáit ősszel végzik, ekkor fordítják a földet, ásó és lapát segítségével 80 cm mélyen kihányják a földet, oly módon, hogy a következő sor kihányt földje az előző mélyedésbe kerül, a fölülről kiszedett föld alulra, az alsó fölülre. A talajmunkák közül az ősszel végzett takarás a szőlő védelmét biztosította a fagyok ellen. A takaráshoz 20-25 cm széles takarókapát használtak. A munkát nagy figyelemmel kekett végezni, hogy a gyökerek és a rügyek egyaránt védve legyenek. A kézi takarás volt általános, de ha nem voltak betyártőkék a területen, és a gazda megtehette, akkor lóval, ekével is takartak. Nyitásra március, áprkis táján, húsvét környékén került sor. A hosszúkás, keskenyebb nyitókapával kihúzták a homokot a tőkéről, vigyázva, hogy a tőkét meg ne sértsék. Télen vagy közvedenül nyitás előtt trágyáztak, általában háromévenként. A trágyát lovaskocsival vitték ki a szőlőbe, ott a tragacs nevű trágyahordó alkalmatosság segítségével széthordták, majd vikával szórták el a sorok között.

63 Ezekre a munkákra módosabb gazdák napszámosokat fogadtak, mások családi összefogással végezték. A tavaszi munkák közé tartozott az oltás is, a rosszfajtájú tőkéket a gazda ilyenkor beojtja. Az első kapálás nemcsak a gaz kkrtására szolgált, hanem arra is, hogy a háttyát szépen, élesre fölkapálják, formába hoznák. Ezt követően nyáron még egyszer kapáltak, később karasoltak. A karasoló széles, trapéz alakú, a kapánál könnyebb szerszám, régen a kasza szélesebb részéből is készítették. A karasolást könnyebb végezni, mint a kapálást, mert csak a felszínt mozgatva szedik ki a gazt. Május elején karasolnak először, s az esőzéstől függően, iketve attól, hogy mennyire gazkk a szőlő, kétszer vagy háromszor végzik. Karasolás után felgereblyézik a homokot, az összegyűlt gazt kidobják, de egyesek zöldtrágyát készítenek belőle. Pár hónapig gödörben érlelik, tavasszal pedig beledolgozzák a talajba. A szőlő metszését a nyitás után végezték. Nag)

7 tudást és figyelmet igénylő munka volt, mert meg kekett vizsgálni, hogy a tőke erősségéhez mérten egy vagy több szem hagyható-e a vesszőn.

64 Első esztendőben egy ágra egy szemet hagynak, a második évben 2-3 szemet. A viszszametszett vessző neve csap. A termőcsap a csercsap, az alatta lévő, nem termő, tőkeképző neve kancsap. Metszéskor egy kifejlett tőkén általában három csapot hagytak: egy egyszemeset, egy kétszemeset és egy háromszemeset. Fehérszőlőnél négyszemes csapot is vágtak. Ma a metszés eszköze a metszőokó. Szőlőmetszőkést régen sem használtak, a metsző rossz kaszahegyből készült, ezt egy csákány egészítette ki. A csákányozás, a szőlő pucolása a metszéssel egyidőben történt. A rendes gazda minden tavasszal körülcsákányozta a gyökeret, a fölösleges hajtásokat, a fattyút levágta. Nemcsak ekkor, hanem később is átnézték, megpucolták a szőlőt. A szőlőműveléshez használt csákány kétélű, baltaszerű szerszám, egyik vége baltához, a másik kapához hasonlít. Kapás részével az oldalhajtásokat vágták 63 Sebestyén István 1982. 252-253. 64 Surányi Lajos: A parasztember tudománya. Kézirat. E. n.