Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Szőlőművelés, zöldség-, gyümölcstermesztés

le, baltájával a száraz, tuskós részeket. Az elhalt vesszőket, a lemetszett tőkedarabokat kosárba vagy kötényükbe gyűjtötték össze, ezt csörmőhek nevezték és tűzrevalónak használták fel.

65 Karózni általában csak a nemesszőlőket, csemegeszőlőket szokták, a kadart nem, de volt azért aki a borszőlő meké is rakott karót, hogy a szél, a vihar ne törje össze a fiatal vesszőket. A karókat sokfelé szárízíkkel helyettesítették. A szétákó vesszők akadályozták a szőlőbek munkát, a karasolást, permetezést, ezért Péter-Pál táján elvégezték a kötözést, összefogták a vesszőket, és kukorica csuhéjból készült kötékel kötözték össze. Ezt a kötözőanyagot télen sodorták. A már kiválogatott csuhát a padlásról vagy a színből bevitték a konyhába, ha száraz volt, megcsapkodták vízzel. A leveleket 3-3,5 cm-es szeletekre hasították, s két ilyen darabot hegyes végükkel egymásra csúsztatva összesodorták és csomót kötöttek rá. Százas csomókat készítettek belőle, ha sok volt, piacra is vitték.

66 A szőlő összekötözésével egyidőben végezték a tetejhányást, az új hajtások tetejét levágták, hogy ne nyúljon, hanem erősödjön, így szép, egyforma magasok lettek a szőlőtőkék. A tetejhányó vagy

7 kaccsoló ugyanaz a kaszahegyből készült szerszám, melyet metszésre is használtak. A kaccs az a nem termő oldalhajtás, melyet szintén le kekett vágni. A februári tartós hideg, a májusi fagyok, a júkusi jégverés gyakran okozott károkat a szőlőben. Ilyenkor a szőlősgazdák védőszentjükön, Urbánon (napja: május 25.) áktak bosszút. A szőlőben álló szobrát megverték, vagy egy csomó venyigét kötöttek a hátára és meggyújtották. Az időjárás viszontagságai mekett ákati kártevők is veszélyeztették a termést. A kendermagbogár tavasszal, rügyfakadáskor pusztított, kirágva a fakadó rügyek közepét. A kendermagbogár irtására csirkéket tartottak kinn a szőlőben „ingyenmunkásoknak". Mivel kerítés nem volt, a szőlőbek lakosok csirkéi szabadon járhattak az egész területen. Városi gazdák is vittek ki kodóst csirkékkel, ezeket éjszakára a gunyhóba csukták, napközben összeszedegették a bogarakat. Néha egy gyerek is kinn volt velük csirkepásztorként. A csirkék addig maradtak kinn, amíg kárt nem tettek a szőlőben. A rézgákcos permetezés nem ártott a jószágnak, de ma az újabb permetszerek miatt nem lehet kiengedni. Igaz, nincs is annyi kártevő, mint korábban. Ugyancsak sok kárt tesz a szőlőben a cserebogárpajor, amely körülrágja a vesszők héját. Új ültetéskor, telepítéskor összeszedték a kukacokat a homokból. Ha a kukacokat az ott dolgozó napszámosok gyűjtötték össze, akkor kukacpén^t kaptak érte, vagy egy bizonyos mennyiségű kukacért egy kter bort. A múlt század végi csongrádi lapok arról tudósítanak, hogy a helybék szőlősgazdák nem szívesen alkalmazták a permetezést a peronoszpóra ekén.

67 A permetezés a 20. században vált általános gyakorlattá. A permedé elnevezése s%er, a permetezés folyamatát 65 Palásti Pál 1959. 7. 66 Sebestyén István 1982. 253. 67 Id. mű 256.