Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Gabonatermesztés

Egyesekével két lóval egy nap alatt 1 holdat tudtak felszántani, kettősekével három vagy négy lóval egy nap alatt másfél, két holdat. A lóval való szántáshoz két ember kel­lett: egyik az ekét fogta, a másik, legtöbbször egy gyerek, volt a lóve%ető. Az 1920-as években egyes cséplőgép tulajdonosok traktorokat szereztek be, és azok­kal bérszántást végeztek. A gazdák nagy gondot fordítottak a vetőmag kiválasztására és kezelésére, mert ez be­folyásolta a következő évi termést. A jó vetőmag kiválasztása már aratáskor megtörtént. Kinézték, hogy hol a legszebb a gabona, és a búzaföldnek azt a részét aratták le utoljára, hagyták, hogy egy kicsit tovább érjen, szép pirosak legyenek a szemek. Csépléskor vi­szont ezt csépelték először, majd külön tárolták a padláson vagy a hombárban. Vetés előtt a magot kirostálták, megkonkolyoz/ák, kitisztították a konkolytól, utána csá­vázták. A csávázás a búza vetés előtti fertőtlenítése üs%ög ellen. Közvedenül vetés előtt a magot vízben oldott mész és kékkű (rézgálic) keverékével locsolták meg. „Egy kaparta falapáttal a búzát, másik meg söprűvel szentelte", vagyis az oldattal megcsapkodta. Más­nap reggelre a mag egy kicsit megdagadt, ekkor a gangon szétterítették és megszárították. Ezt nem kellett minden évben megcsinálni, mert egy ideig megvédte a gabonát az üszögtől. A gabonafélék közül legkorábban a rozsot vetették, amit rozsbúzának, is neveztek. Vetésének ideje szeptember eleje. A búzát szeptember végén vetették szárazság esetén később, de azért igyekeztek, hogy még Szent Mihály előtt földbe kerüljön a mag. A kézzel való vetés nagy ügyességet kívánt, mert egyenletesen kellett szétszórni az egész táblán, hogy se sűrű, se ritka ne legyen. A vetőmagot zsákban vitték ki a föld két végére. Általá­ban egy gyerek segített a gazdának, a zsákból szakajtóval szedte ki a magot és hordta a vetőhöz, aki két szakajtó magot öntött egyszerre a zsákjába, körülbelül egyharmad részig töltve. A zsákot úgy vette a nyakába, hogy egyik sarkát és száját egy madzaggal összekö­tötte. Lépésben haladva, minden második lépésnél terítette a magot, szétnyitott ujjakkal szórta, hogy egyenletesebben terüljön. A gabona vetéséhez nemcsak zsákot, hanem sütőabroszt is használtak. Két sarkát összekötötték, ezt a vető a nyakába akasztotta, a másik két sarkát kézzel fogta össze, másik kezével pedig szórta a magot, ügy hold földbe egy köböl, azaz négy véka (kb. egy mázsa) gabonát vetettek. Volt aki a búzát kiszórás után tenyérnyi mélyen leszántotta, leforgatta, majd fogasolta és boronálta, vagyis: alávetette. Ahol a szántásra szórták a magot, ott fóléveféttek, s a vetést csak vasfogassal elegyengették, majd tavasszal elboronálták. Tökéletesebbnek tartják a fölévetést, mert egyenletesebben oszlanak el a szemek. A 1920-as években megjelentek a 12 vagy 16 soros német Kühne gyártmányú toló­korongos vetőgépek, majd a 30-as években a hazai gyártmányú „GAZDA DRILL" típu­sú merítőkanalas vetőgépek. Ezek többféle mag vetésére alkalmasak, szabályozható raj­tuk a sortávolság és a kiszórt mag mennyisége. Száraz talajon két lóval vontatták, rögös vagy sáros földön 3-4 lóval. A géppel való vetéshez 3 ember kellett: a levezető, a kormányos és a faros. Ez utóbbi hámi ellenőrizte a gép vetését, tisztította a rárakódott sártól. A két világháború között körülbelül 50-60 ilyen vetőgép volt a város nagyobb gazdáinak tulaj­donában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom