Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Tóth Antal: Gazdálkodás Kisszéksóson a XX. század első felében
TOTH ANTAL Gazdálkodás Kisszéksóson a XX. század első felében Alsótanya és Felsőtanya összehasonlításánál azt tapasztaljuk, hogy az utóbbin a szőlőterület aránya sokkal kisebb. Ennek oka az, hogy Felsőtanyán több volt a nagyobb birtok, ezeken pedig nem kényszerültek a munkaigényes, de jobban jövedelmező szőlőterületek növelésére, a külterjesebb gazdálkodás is biztosította a megélhetést.10 Hasonló a helyzet a paprikatermesztés esetében is. Az alsótanyai kis- és törpegazdaságok szemtermelő gazdálkodásból nem lettek volna képesek fenntartani magukat, a paprika viszont néhány holdon termelve is jól jövedelmezett. Ez okozta azt, hogy a hagyományos szegedi termelőkörzetek mellett (Alsóváros, Röszke-Szentmihály, Feketeszél, Nagyszéksós) a 30-as évekre Felsővároson, Átokházán, Csórván, Domaszéken, Mórahalmon, Királyhalmon és Zákányon is elterjedt a paprika. Jól látszik, hogy a termelés továbbra is elsősorban az alsótanyai részeken folyt, bár megjelent ekkorra például Tápén, Felsőtanyán és Újszegeden is.11 A jószágtartás és a szántóföldi művelés viszonyában jelentős változások mentek végbe. „Szeged mezőgazdasága szempontjából a földbérleti rendszer fontos következménye, hogy a XIX. század közepétől 1910-ig több mint 40 ezer kát. hold legelőt és ármentesített földet vontak be a mezőgazdasági művelésbe, ezáltal a város határában megváltozott az állattenyésztés és növénytermesztés egymáshoz viszonyított aránya."12 Az eltolódás az első világháború után is folytatódott, egészen 1926-ig újabb területeket adott a város bérletbe.13 A közlegelőkre hajtott állatok száma csökkent, egyre kevesebb marhát, lovat legeltettek itt, de a legjelentősebb visszaesés a juhászatban volt tapasztalható. „A szegedi juhászat immár a végét járja s nem messze az idő, mikor elvész a város legelő-tereiről"14 - írta 1914-ben Szűts Mihály. A juhok legeltetése a közlegelőkről fokozatosan a tanya körüli gyepre, dűlőutak mellékére, várostól bérelt szikes legelőkre helyeződött át, és egyre inkább csak a család szükségleteit elégítette ki.15 A marhatartásban a közlegelőre hajtott jószágok számának csökkenése a tartási mód és a haszonvétel változásához és az ezzel összefüggő fajtaváltáshoz kapcsolódott. A piros-tarka fajta istállózó tartást igényelt, és elsősorban tejéért tartották. A városhoz közelebb eső részeken gyorsan terjedt, ahonnan a tejet rövid idő alatt a városba tudták szállítani. Az igényeket ennek ellenére még a 20-as évek elején sem tudták a gazdák kielégíteni. „A tej és a tejtermékek intenzívebb előállítása is kezd fellendülni. A 300 000 K. alaptőkével alakult Központi Tejcsarnok mellett Szeged piacát is ellátják a gazdák tejjel s épen napjainkban több tej szövetkezet is alakult. De dacára a fejlődésnek, a szükségletet még mindig nem tudják kielégíteni."16 Szeged környékén 1927-ben a régi magyar fajta már csak az állomány 10%-át tette ki.17 A fajtaváltás következtében a takarmánynövények szerepe megnőtt, szálas takarmánynak herét vetettek, a takarmányrépa pedig bekerült a vetésforgóba. 10 JUHÁSZ 1991, 315. 11 HEGY11994, 93. 12 JUHÁSZ 1991, 257. 13 HEGY11994, 71. 14 SZŰTS 1914, 260. 15 JUHÁSZ 1991, 284; HEGY11994,104. 16 BANNER 1922, 30. 17 HEGY11994,102. 395
