Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Terendi Viktória: „Két karácsony közt” Ünnepi alkalmak a vásárhelyi
TERENDI VIKTÓRIA „Két karácsony közt" Bevezetés A címben idézett szólás jelen esetben nem a karácsonyi ünnepkör leghangsúlyosabb időszakának nyugvópontját jelöli, azaz a karácsony és szilveszter közötti hétköznapokat, melyek a rokonlátogatás szokásos idejeként bevonódtak az ünnepbe. Tágabb értelemben, de szó szerint véve, egy élettörténetből emel ki két, egymástól időben és kulturális közegben is távol eső ünnepi időpillanatot. A köztük eltelt évtizedek alatt számos jelentős - az egyén, a család és a közösség életében is - változást hozó esemény zajlott le. Ezek, az életutakat befolyásoló pillanatok azonban nem múltak el nyom nélkül. Többségüket az emlékezet őrizte meg, sokat pedig le is fényképeztek, hiszen a 20. századi fényképezkedési szokások azt diktálták, hogy a fontosnak, megismételhetetlennek, rendkívülinek tartott élethelyzetek legjellemzőbb momentumait képi formában is megőrizzék.1 Két tényezőt azonban szem előtt kell tartani a családi albumok vizsgálatakor: az 1900-as évek elején sok család még nem rendelkezett saját fényképezőgéppel, így a hagyományosan műteremben készülő képeket (elsőáldozói kép, katonakép, esküvői kép, családi csoportkép) leszámítva eléggé esetleges volt, hogy miről készült felvétel akkor, amikor éppen látogatóba érkezett egy rokon vagy ismerős, aki hozta a masináját. Másrészt, ahogy haladunk a század közepe felé, éppen a saját fényképezőgéppel rendelkezők számának emelkedése és a technika egyszerűbbé, olcsóbbá válása tette lehetővé, hogy bővüljön a képkészítési alkalmak köre, és a hétköznapit, a szokásost, a jellemzőt is lencsevégre kapják. Mindezekből adódóan a családi fotógyűjtemények távolabbról szemlélve igazán sok hasonlóságot mutatnak, elmélyedve bennük pedig feltárják szerteágazó egyediségüket. Mivel e tanulmány kereteit szétfeszítené egy teljes, több száz képből álló fotókorpusz elemzése, a képhasználat és az élettörténet közötti kapcsolat felől közelítem azt a kérdést, mit örökítettek meg a fényképek egy család életéből. Az elemzést a hódmezővásárhelyi Makó család legidősebb tagja, az 1924-ben született Makó Emília (ME) által megőrzött képek és a hozzájuk kapcsolódó elbeszélésfolyam alapján végzem. Tanulmányomban a családi fényképek közül azonban csak néhányat veszek górcső alá. Mindössze öt fotót emelek ki a négyszáz fényképnél is többet számláló együttesből - a szelekció azonban korántsem önkényes, mivel az albumok nézegetése közben ezen felvételeket mutatta be a legrészletesebben ME, gyakran újra és újra felemlegetve egyiket-másikat. A hódmezővásárhelyi Makó család rövid története A Makó család ez idáig felgöngyölített története a 18. század közepéig nyúlik vissza, amikor a kézműiparral foglalkozó Makó Tamás és testvére, András a Mátra vidékét elhagyva a Dél-Alföldön telepedett le. 1 Kunt 1995,13. 479
