Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Purgel Nóra: Egy szegvári „nagyatáder”. Adatok egy műtárgy történetéhez
APJOK VIVIEN A marosi gyógyiszap útja (pl. parasztság és polgárság, mezőgazdaságból élők és az elit)31 milyen eltérő attitűdökkel rendelkeznek a munka-szabadidő viszonylatban, vagy a természettel és saját testükkel való kapcsolat tekintetében. Ezen kutatási eredmények azt a tényt tárják elénk, hogy a vízzel való kapcsolat, egyáltalán a fürdés mint szabadidős tevékenység elterjedése az elit életmódjához köthető. Ennek oka abban az alapvető viszonyulásban gyökerezik, amely szerint a mezőgazdaságból élők a természetre mint a mindennapi élethez szükséges erőforrásra tekintenek (gazdasági vonatkozás, ipari táj), míg azt a magasabb társadalmi rétegek a szabadidő eltöltésének egy lehetőségeként értelmezik (fogyasztói táj). Ehhez hozzájárul az is, hogy a földművelők a természet és ezáltal a mezőgazdaság által irányított ciklikus időfelfogásban élnek,32 amelyben a szabadidő nem kap helyet;33 míg az elit lineáris időértelmezése34 nem a természeti környezet, az évszakok változása alapján meghatározott. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a természettel kapcsolatos eltérő viszonyulás mellett a mezőgazdaságból élők és az elit testképe is eltérő, amely nem csak praktikus értelemben véve fontos (a tisztaság mint egészségügyi szempont), hanem egyszersmind hozzákapcsolódott a társadalmi státuszhoz (a tisztaság mint morális kérdés).35 Makón a 19. század utolsó harmadáig a Maros a gazdasági (homokkitermelés), illetve a mindennapi tevékenységek színtere volt (mosás, állatok itatása, a helyiek maguk is itták a folyó vizét).36 Az 1860-as években - mivel a gyors sodrású folyón veszélyes volt a szabad fürdés - úszókosárral ellátott fürdőházakat építettek, amelyekre 1868-ban egységes árszabályt vezettek be.37 A város saját ácsmesterével 1877-ben fürdőházat készíttetett,38 majd 1888-ban Major Miklós polgármester 5 hold terület használatát engedélyezte fürdőtelep létesítésére, melyet az a Báló Pál üzemeltetett, aki korábban a fürdőházat is létrehozta.39 A folyó ilyetén birtokbavétele tehát megtörtént a 19. század utolsó harmadában, s - bár bizonyos korszakokról csak szórványos adataink vannak - elmondhatjuk, hogy ettől kezdve a Maros-part mint szabadidős, rekreációs tér is funkcionált. A folyóparti strand rendszeresen megjelent a helyi sajtóban40, ami nem csak azért érdekes számunkra, mert bizonyítja a marosi fürdőkultúra létét, hanem mert kirajzolódik, hogy már az 1930- as években felmerült, s azóta visszatérő elem a Maros-part és a makói természeti erőforrások turisztikai célú értékesítése. 31 A nemzetközi szakirodalom a parasztság és polgárság terminust használja, ám ez esetünkben nem teljesen helytálló. Mivel több történelmi koron átível az áttekintésünk, melyek során változott a társadalmi berendezkedés, ezért a parasztság terminus helyett a mezőgazdaságból élők kifejezést használom, a polgárság helyett pedig az elitet. 32 Vö: FRYKMAN - LÖFGREN 2008,17. 33 Vagy ha igen, akkor más értelemben - lásd paraszti ünnepek. 34 Vö: FRYKMAN - LÖFGREN 2008,19. 35 Vö: FRYKMAN - LÖFGREN 2008,174-178. 36 Szóbeli közlések alapján. 37 TÓTH 2002,177. 38 TÓTH 2002,178. 39 TÓTH 2002,177. 40 Makói Újság 1935-43. (Arcanum Digitális Tudománytár) 447
