Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Tóth Antal: Gazdálkodás Kisszéksóson a XX. század első felében
TÓTH ANTAL Gazdálkodás Kisszéksóson a XX. század első felében A paprikatermesztés a dohány állami monopóliummá válása után terjedt el Röszke környékén, a XIX. század második felében. A dohányhoz hasonlóan munkaigényes növényből egy-egy család csak néhány holdas terület művelésére volt képes. Emellett monokultúrás gazdálkodás egész Alsótanyán nem volt jellemző, így a család munkaereje megoszlott a különböző termelési ágazatok között. Ezeknek a körülményeknek köszönhető, hogy részes művelésbe nem csak a gazdaréteg adott ki paprikát, hanem sok olyan kisparaszt is, aki egy holdnál többet ültetett.28 Ez azt eredményezte, hogy a törpebirtokosok, a föld nélküliek is be tudtak kapcsolódni a termelésbe, sőt az általában kialkudott „ötbül kettő” részesedés szerint értékesíthető áruhoz is jutottak. A gazda és a részes munkakapcsolatát jellemezte, hogy ez a legritkább esetben volt csupán egy évre szóló megállapodás. Tulajdonképpen nem is egyetlen személy, hanem egy család vállalta fel a részes földet. A gazdák igyekeztek olyan részest fogadni, akinek ismerték a munkáját, akit megbízhatónak tartottak. Ha ilyenre találtak, gyakran több évtizedes munkakapcsolat alakult ki a két család között. Munkacsúcsok idején szükség volt napszámosok fogadására is. A napszámosok és a részesek csoportja nem vált el egymástól. Ha alkalom adódott, a részes család szívesen eljárt napszámba is ugyanahhoz a családhoz. Ha még ez a munkaerő is kevésnek bizonyult, akkor fogadtak meg mást is napszámba, de itt is csak olyat, akiről tudták, hogy jól dolgozik. Erre leginkább ültetés, szedés és fűzés idején volt szükség. A század elején Kisszéksóson a Rácok- és a Kisszéksós-dűlőben voltak nagyobb szőlőterületek. E két dűlőben összesen 390 hold szőlő volt.29 Jakabffy Lajos 1919-ben kiadott határtérképe számos szőlőhegyet jelöl a területen. Ilyen például a Koronahegy, Szűcshegy, Vízvettehegy, Börcsökhegy, Bánhegy, Vecsernyéshegy, Gatyaülephegy, Pakaihegy. A legtöbb szőlőhegyet a Kurvadomb környékén találjuk. A térkép feltünteti még a Fazekashegy nevet is a Rácok-dűlőben, de szőlőt már nem jelöl. Itt feltehetően ekkorra az öreg szőlőket kivágták, újakat pedig nem telepítettek. Ebben a jelenségben nem a szőlőterületek csökkenése mutatkozik meg, inkább az, hogy az újabb ültetvények a tanya mellé kerültek. Az új szőlők telepítése egészen korszakunk végéig folyamatos volt. A borszőlők mellett egyre több csemegefajtát is telepítettek, és gyakori volt, hogy a sorok közé gyümölcsfákat (meggyet, almát, szilvát) ültettek. A termett szőlő, gyümölcs és a szűrt bor legnagyobbrészt a városi lakosok ellátására a szegedi piacra és a kocsmákba került. A tej is, mint szinte minden termék, a városi igényeket szolgálta. A fogyasztókhoz vagy eredeti formájában, vagy már feldolgozva jutott el. A 30-as évek elején épült tejcsarnok megnyitása után itt adhatták le a nyers tejet a gazdák, korábban pedig kerékpáron szállították be Szegedre. Ezzel egészítette ki a jövedelmét Kószó „Cirok" István, Ábrahám Imre és Szécsi József is. A helyi tejleadás sokkal egyszerűbbé tette az értékesítést, így sokan ezt választották, aki azonban rendszeresen piacozott más termékekkel, az inkább túrót, tejfölt, vajat készített, és azt maga adta el. 28 JUHÁSZ 1996b, 306. 29 SZŰTS 1914,102-109. 400
