Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)

Köszöntők–Méltatások - Szekeres István: Baráti dialógus Tóth Ferenccel

SZEKERES ISTVÁN Baráti dialógus Tóth Ferenccel Én Szekeres István vagyok, születtem 1927-ben. Feri barátom a gimnázium­ban egy évvel felettem járt, mert amikor apám elvitt beíratni az akkori elemi (ma általános) iskolába, az igazgató úr azt mondta: „Tudja, Szekeres bácsi, én azt mon­dom, várjunk még egy évet, hadd nőjön ez a gyerek”. De a 150 cm-ből azóta is ve­szítettem egy-két centit a csontritkulásom miatt. De hogy jön ide Cicero? Mert most olvastam újra a Téka sorozatban 1987-ben megjelent két tanulmányát az öregség­ről és a barátságról. A dialógus szó jelentését Szabó György fordító így értelmezi:" Olyan írott alkotás, amelyben a téma két vagy több személy nyomán világosodik meg”. Ciceró neve nekem még a gimnázium latinóráiról ismerős. Itt a makói gimná­ziumban ragadt rám a Széki megszólítás, mely végigkísért a főiskolán (művészeti, ma egyetem), a mai napig ismerőseim és barátaim körében itt a budapesti Százados úti Művésztelepen is, ahol lakom és dolgozom. Kezdjük is el a dialógust Ferivel, röviden az öregségről, majd a barátságról hosszabban. Széki: Hát a 90 év az nálam több mindennel jár, nemcsak az évek múlásá­val, de az egészségem is megérzi, marokszám szedem a gyógyszereim már évek óta reggel, délben, este, de nemcsak a csontritkulás és a magas vérnyomás ellen. A jobb térdem miatt gyógyfürdőkúrára járok már két-három éve, évente kétszer 15 napig. És a gyakori vizelési inger visszatartására is gyógyszer, reggel és este is. Feri: Sose búsulj ezért, inkább örülj, hogy vannak javító gyógyszerek, mert a 90 év az kilencven év. Akárhogyan is. Mert hidd el, az időt én is érzem, már a ko­csimmal csak a városban közlekedem, távolabbi, hosszabb útra már nem megyek. Széki: Hát én abban bízom, hogy az állagmegőrzést elérem ezekkel a kúrák­kal és a gyógyszerekkel. Bizakodó vagyok, és te? Feri: Legyél is, mert már botot én is vettem, de nem használom. Széki: Én bizony már bottal járok- kelek, de még magam látom el magamat, bevásárolok, postára, patikába járok, és rendben tartom a kertemet. Az a javasla­tom, térjünk át a barátságra. Kedves Feri, téged kérlek meg, hogy meséld el a barátságunk történetét! Feri: Szekeres Istvánhoz, a makói tanyavilág, közelebbről Bogárzó jeles szülöttjéhez sok évtizedes barátság köt, így meggyőződéssel állíthatom, hogy ő nem pusztán Szirbik Miklós szóhasználata szerint hazafi - tehát makai -, de gon­dolkodásmódjában is az. Ezt már elsőéves egyetemistaként tapasztalhattam. Tud­ta rólam, hogy Bálint Sándor néprajzi előadásait hallgatom, ezért megkért, hogy cserkészőrsének a néprajzi gyűjtés módszeréről beszéljek. Ekkoriban döbbent rá ugyanis, hogy a makói parasztság sokszínű hagyományvilága egyre pusztul, és az érettségi vizsga előtt álló diákként úgy érezte, ebből minél többet meg kellene men­teni. Néprajzi tárgyak gyűjtése a cserkészek körében már addig is folyt, hiszen a gimnáziumi cserkészszobát a makói népművészet remekbe szabott fali tékái díszí­tették. Engem is egy kék alapszínű, virággal díszített támlás székre ültettek. Három 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom