Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 1. (Makó, 2017)
Kunkovács László: A néprajzi fényképezés mint gyűjtési és kutatási módszer
KUNKOVÁCS LÁSZLÓ A néprajzi fényképezés mint gyűjtési és kutatási módszer Még ifjan a Magyar Távirati Irodánál helyezkedtem el. A mi rovatunk feladata volt az országjárás, ami azóta életformámmá vált. Nálunk az írott tudósítás és a képek jelentették a mindennapos produkciót. Kis csapatunkban magától értetődött, hogy nem kiosztották a témát, hanem a munkatársnak kellett valami újat, érdekeset találnia. Micsoda jó iskola volt! Diákkoromtól bújom a néprajzi szakirodalmat. Mindig is a falu világa és a népek karaktere érdekelt. A sajtóban töltött évtized után megérett bennem, hogy amit addig is akartam, egész embert kíván és a világ legszebb foglalkozását tudom megalkotni - akár egy szál magamban, szellemi szabadfoglalkozású fotóművészként, annak minden örömével és nehézségével. Bátorítást adott, hogy ifjú koromtól tagja voltam az újságíró szövetségnek (MÚOSZ), a Művészeti Alapnak és a Magyar Fotóművészek Szövetségének, komoly díjakkal a hátam mögött. Több múzeumi fotósról tudunk, aki, mondhatnánk, egyetemi szinten műveli, amit tehet: a tárgyfotózást. Kezük nyomán gyönyörűséges kiadványok születnek. Igen ám, de a felállás miatt sok intézményben továbbra is hiányoznak a felsőfokon készült terepi képek. Egy nagy alkotót kivéve: Gönyey Sándort, aki néprajzos volt, és hosszú éveken át a Néprajzi Múzeum fotóarchívumába adogatta mesteri képeit. Csak éppen az érthetetlen, miért nem forrasztotta egybe a fotóit könyvvé, a hozzá való írásaival együtt. Válasszunk ki egy különleges képet a Gönyey-hagyatékból: emelőhálóval a kezükben, gólyalábon állnak a folyó medrében Marosvécsnél. Bizarr kép, gondolkodásra késztet. Mi értelme lehetett annak a majdnem akrobata mutatványnak? Léptessük most a tudományosság módszerévé a képnézegetést, hozzáadva józan paraszti eszünket! Vegyük azt, hogy egy tartály víz van előttünk. Ha oldalról nézzük, a víz tükröződése miatt nem láthatunk a fenekére. Ha viszont magasról, közel függőlegesen tekintünk rá, lelátunk az aljáig. Kézenfekvő, hogy a gólyalábasok tudni akarták, mikor van éppen hal a háló fölött, és csak akkor emelték meg. Ilyesféle agyműködés a vizuális antropológia... Jó lenne, ha az etnográfusok nem hárítanák másra az igényes terepi fényképezés feladatát. Hosszú távon ugyanis mindenki csuda jól jár, aki a saját fotóarchívumából gazdálkodhat. Önmagában nem megoldás, amikor a helyi fényképészek hagyatékát megvásárolják. Nem náluk sorakoznak a néprajzos szemmel fontos fotográfiák. A régi fényképészmester nem azért volt, hogy a határt járja! Jó esetben érkezett népviseletes pár a műtermébe, de nincs adatolva, kik voltak, honnan jöttek. Akadhat néhány szerencsés fogás, de ne várjuk el ettől a szakmától, hogy az etnofotográfus feladatát elvégezze. Nagyon sok néprajzos maga is fényképez és publikációiban felhasználja a képeit. Sajnos, még nem vetődik fel, hogy ezek ne csak vizuális közlések legyenek, hanem jól megformált művészi fotók is. Álljunk meg egy szóra a képi ráhatásnál! A szemünk is ember. A jól komponált kép megnyugtat, az ilyet szeretjük nézni. 155
