Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 1. (Makó, 2017)
Kunkovács László: A néprajzi fényképezés mint gyűjtési és kutatási módszer
A hebehurgyán készített, szakszóval: dekomponált fotó nyugtalanít és idegesít bennünket. Igenis van jelentősége annak, hol húzódnak a képhatárok. Meg kell tanulni feszesen komponálni. Csak az legyen rajta, ami odavaló, ami pedig zavar, vagy fölösleges, ki kell rekeszteni. A profi fotográfus villanásnyi idő alatt helyezi el az álló vagy fekvő téglalap alakú képmezőt - mintha egy ablakocskát nyitna a világra. Rutinja révén a fő téma nála szempillantás alatt az aranymetszés szerinti helyre kerül. Tehát nem középre, ahogy a dilettáns fotósok szokták! Vagyis, ha egy fekvő téglalap formátumban egy álló alakot fényképezünk, a következőképp kell kettéosztani a képmezőt: a nagyobbik rész úgy aránylik a kisebbikhez, mint a nagyobbik az egészhez. A képzőművészetben minden korban alkalmazták az aranymetszés szabályát. El lehet érni, hogy az ember zsonglőrje legyen a képalkotásnak Temérdek korábbi kép után a legújabb a pillanat művének tűnik, s ez megtévesztő. így lesznek hatásosak a képek. Miért kell fölértékelni a múzeumok kiállításain a fotókat? Egy példa: ott van a fehér falra szögezve egy gereben. Mi több, ezt odaírták mellé. Vegyük tudomásul, hogy az a generáció, aki egyáltalán látott kendermunkát, mára kiöregedett. Korábban jó volt a módszer, mert a látogató felidézte az idevágó emlékeit. Nos, a maiaknál ebben már alig reménykedhetünk. Ezért kell a tárgyat kiegészíteni szituáció-fotóval. A magam gyakorlatában az vált be, hogy hétről hétre ott voltam az akkor még népes parasztvásárokon, amelyek nagyszerű bepillantást nyújtottak a környék anyagi kultúrájába. Falun sok volt a dologidő. Remek kivétel a vásár, mert ez találkozásokra, beszélgetésekre való nap. Mindent meg lehetett tudni a környék pásztorkodásáról a lacikonyha előtt falatozó juhászok közé vegyülve. Dél körül oszladozni kezdett a vásár, s úgy voltam vele: ezt a napot rászántam, hát éltem a lehetőséggel, ha valaki maga mellé vett, és kiszekereztünk a tanyájára. Egyik téma jön a másikból. Megnyílnak a kapcsolódások, az összefüggések. De hiszen ez maga a néprajz! Sajnos, azóta a vásárok összetöppedtek, maradtak viszont a nagy tapasztalaté öregek, akikből valósággal árad a szó, mert pótoljuk azt a hiányt, hogy a saját unokáik semmiről nem kérdezik őket. Érintetlen falu nincsen, de akárhány, ahol legalább néhány részletében ott maradt valami a múlt idők életmódjából. Ezeket kell összeszedni, hogy aztán ki tudjuk rakosgatni a nagy egészet. A szociális otthonokban remek memóriájú öregeket találunk, akiknek szinte ünnepi alkalom, ha végre megint fontosak mások számára. Nem múlt el a huszonnegyedik óra! Az viszont igaz: sokszorta jobban meg kell dolgozni egy-egy leletért. Az archívum fölépítésének vannak módszerei. Magam a klasszikus fényképezés időszakában alakítottam ki a rendszeremet. Az MTI-ben a fényképek és a kézirat együttese volt a termékünk. Pályám elején általában a 6 x 6-os gépet, később leginkább a mozgékony kisfilmes masinát használtuk. Évtizedekig három Nikon fényképezőgépvázat vittem magammal, legalább három objektívvei (nagylátószögű, normál és teleobjektív). A három géptest azért kellett, hogy a három nyersanyagot párhuzamosan használhassam. Legnagyobb mennyiségben KUNKOVÁCS LÁSZLÓ A néprajzi fényképezés mint gyűjtési és kutatási módszer 156
