Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története. A Makói Múzeum Füzetei 111. (Makó, 2010)

Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története

kóház körül egy kis parkírozott udvar volt, fákkal, bokrokkal, virágokkal beültetve. Volt még egy kis ház, ahol a vendégszoba, cselédszoba, mosókonyha voltak. Emellett volt egy kb. félholdas zöldséges és gyümölcsöskert, mellette a gazdasági udvar, amelyben az istálló, kotárka (kukoricagóré), disznó és tyúkólak voltak. (Ebben a gádi házban, mint elemista gyerek jártam, róla fényképet is készítettem. Jól emlékszem beosztására, mely számomra érdekes volt, hangulatára és légkörére, továbbá Pali keresztapám fegyvertáblájára. Kászonyi Sándor) Édesatyám saját kisméretű gazdaságát is kialakította. Vett 24 hold földet, ehhez bérelt még kb. 60 holdat, és így gazdálkodott. Természetesen a korábbi életnívóról le kellett mondani, de ha szegényesen is, szüleim megéltek. Én akkorára leérettségiztem. Pali bátyám már állásban volt, mint jegyző gyakornok, egyedül Magda húgom volt még otthon. Édesatyám haláláig ezen a kis birtokon gazdálkodott. Nehéz idők következtek. 1914-ben kitört az első világháború. Pali bátyám és én az első - részleges - mozgósításkor, 1914. július 29-én bevonultunk ezredünkhöz és a háború első napjaiban a szerb harctérre mentünk. Magda húgom férje, Hertelendy Béla is bevonult ekkor. így szüleinknek bőven kijutott az aggodalomból. A 29. közös gyalogezredet, amelyben Pali bátyámmal együtt szolgáltunk, 1914 októberében felvitték az orosz harctérre. Ott Pali bátyám súlyos nyaklövést kapott, a kórházban azonban - hála Istennek felépült - és hosszabb szabadságra hazajött. Én közben a harctéren vérhast kaptam. Kassára vittek kórházba és onnan jöttem szabadságra haza. 1914 karácsonyát mindhárman szüleinkkel együtt Gádon töltöttük. 1915 januárjában ismét bevonultunk ezredünkhöz. Onnan Pali bátyámat - aki már hadnagy volt - az olaszországi határra rendelték és ott egy fedezéképítő katonai munkásosztag parancsnokává tették. Én ismét az orosz harctérre kerültem, mint csapattiszt, zászlósi rangban. Ez a szolgálat nem tartott sokáig, mert 1915. február 7-én ezredünk három zászlóalját az oroszok Oslavicán - a galíciai Kárpátokban - bekerítették és valamennyien orosz fogságba estünk. (Edesatyám és keresztapám katonaruhás fényképe a családi képeket tartalmazó fekete fa kazettában, birtokomban van. Mindketten daliás, sudár tartású férfiak voltak, ahogy az a képeken látszik. Picimamám mesélte, hogy amikor édesapát beosztották a menetszázadba - ami azt jelentette, hogy rövidesen a frontra kerülnek - Pali keresztapám önként jelentkezett ugyanoda, hogy öccsével együtt legyenek. Ez valószínűleg 1914 októberében lehetett, amikor mindkettőjüket az orosz harctérre vitték. Kászonyi Sándor) Két hónapig tartott, amíg Oroszországból leveleink a fogságba esés után hazaérkeztek, addig szüleim semmit sem tudtak rólam és a legnagyobb aggodalomban voltak miattam. Édesanyám rendületlenül hitt abban, hogy életben vagyok és állandóan mondta, édesatyámnak: A jó Isten megfogja védeni a mi Richárdunkat és hazasegíti őt. (Ezt az én drága szüleim is megismerték, mert 1945 áprilisában estem hadifogságba és csak novemberben tudtam - kerülő úton - hírt adni magamról. Az első életjelt az otthoniaktól december 8-án kaptam meg Poitiers-ben. Kászonyi Sándor). A világháborút elvesztettük és Gád először Szerbiához, később Romániához került. Az átvonuló idegen csapatok nem okoztak sok kárt a községben. Szüleimet bántódás nem érte, vagyonukat meghagyták nekik. így szüleim ott maradtak és várták, hogy a fogságból hazatérjek. (Édesapám a hadifogságról nekem alig mesélt. Amit erről tudok Picimamától tudom. Talán majd egyszer leírom, hiszen nemcsak a hadifogság szok30