Forgó Géza szerk.: Szirbik Miklós léptein...Tanulmányok Halmágyi Pál 60. születésnapjára. A Makói Múzeum Füzetei 110. (Makó, 2008)

TROGMAYER OTTÓ: Szegény tatár

rán igen sok, akkor még nem publikus történetet mondott el. Akkor tudták meg barátaim, hogy a „tatár bifsztek" újkori találmány, és a mondák szerint nyershúst, sőt emberhúst evő barbárokra emlékeztet. A tatár menü nem sokban különbözött a többi kortárs étektől, leszámítva a lóhúst, mely ott csemegének számított, itthon azonban nem ették. így aztán a követek nagyon meglepődtek, amikor a ló egy izmokban gazdag alkatrészét, melyet ánizzsal és más fűszerekkel töltöttek, kínálták fel. Mit volt mit tenni, barbár ló ide, barbár ló oda, a követeknek enni kellett. Ha sikerül megtalálni a forrást, idézni fogom. A követek hatalmas vagyonokat vittek váltságdíjként, és hatalmas vagy önökről alkudoztak, megpróbálva kedvezőbb alkut kötni. Úgy tudom, hogy Bornemissza Anna 1660-ban 12 000 tallért fizetett Apafi Mihály váltságdíjaként. Kornis Ferencért családja 50 000 tallért küldött a kán palotájába. Ezeket a mázsányi ezüstöt nyomó hatalmas összegeket katonai kísérettel a követek vitték a több mint ezer kilométernyi távolságra. A rabságba ejtett, elhurcolt, vagy halomra ölt lakosság egy része a szomszédos területek bevándorlóiból, betelepítettekből pótlódott. A 19. század elején még élt a száz éve történt rémségek emléke így maradt meg a kutyafejüekhez kötődő számos történet. Ezek közé tartozik az a vidám anekdota, mely szerint Mózsi látja, hogy szemrevaló, de nagyon cserfes feleségét nyergébe kapja egy tatár harcos, aki aztán elvágtat rabjával. Mózsi felsóhajtott: „Szegény tatár!" Az esetet 1830-ban imígyen örökítette meg Vörösmarty Mihály és Kisfaludy Károly lírai versengésükben: „Hallod magyar dúlhatnám házadat, S hajéit adok, kövön kő nem marad: De nem bántlak, nem bántom kincsedet, Engedd ez egyet át, szép hölgyedet" így a lator vér, a tatárfi s jő; Már ölében a szép ifjú nő, Választ sem várva hajt s rohan tova, S örül, hogyan nem még talán soha. A férj - ki fesse lelke bánatát?! Utána néz, amilyen messze lát, És mit tesz? ah hajléka puszta már; Bámul és felsóhajt: „Szegény tatár" Vörösmarty Mihály: Szépasszony (részlet) „Még harcztól lángzók arczai, Lejtenek hókeble halmai, Midőn jön egy zömök tatár, Szívén zsákmány, szemén tüzár szép Trézsi kényére hat, Nem kér soká, felé ugrat, Derékban őt átöleli, Magához lóra emeli, Eltér, s öröm lobbantában Rá-rá pislog nyargaltában. Búsúl a férj szép asszonyán, Utána néz, mint vész után; S a mint eltűn, köny könyet hajt Sajnálá őt, és felsóhajt „Szegény tatár!" Kisfaludy Károly: A bánkódó férj (részlet) 40