Forgó Géza: A Csanádvármegyei Szent István Közkórház története. A Makói Múzeum Füzetei 109. (Makó, 2010)

Csanád vármegye egészség- és kórházügye az újjátelepüléstől 1831-ig

Csanád vármegye egészség- és kórházügye az újjátelepüléstől 1831-ig A török hódoltság után újjátelepülő 18. századi vármegye egészségügyéről kevés ismerettel rendelkezünk. A Rákóczi-szabadságharc alatt 1705-06-ban a császári katonaság rendezett be kórházat egy kincstári épületben Makón, amelyet később kocsmává alakítottak át tudhatjuk meg Comet József praefectus 1711. szeptember 30-i jelentéséből.' A lakosság egészségügyi problémáit főleg a céhekbe tömörült ún. sebészek vagy chyrurgosok látták el. Inasként elsajátították a sebkötözés, érvágás, kenőcskészítés tudnivalóit, de kevesen akadtak olyanok, akik egyetemet végeztek. A kormányzat kénytelen volt foglalkozni a közegészségüggyel az ismétlődő járványok pusztításai miatt. Lehetőleg magas képzettségű, külföldi egyetemeken végzett orvosokat kerestek. Mária Terézia 1752-ben előírta a megyék számára a főorvos - physicus - alkalmazását, ezzel próbálta biztosítani az adózó nép ingyenes ellátását.

2 1770-ben adták ki az orvosok hatáskörét, teendőit, a közegészségügyet szabályozó rendelkezést, a Generale normaíivum in re sanitatist, amely előírta, hogy orvosi gyakorlat csak diplomával folytatható. A chyrurgusokat a megyei főorvos alá rendelték, akinek évente jelentést kellett készítenie.

3 Riegler Zsigmond (1754-1812?) Békés-Csanád-Csongrád vármegyék főorvosa is ezt tette a „Magyar Királyság magas Titkos Helytartótanácsának 1785. március 21-én 7007. sz. a. valamint szintén Budán 1784. június 7-én, 12557 sz. a. kiadott kegyes rendelkezésében foglalt módszer szerint".

4 A vármegyei tiszti főorvosnak Csanádvármegye 1785. évi egészségügyi állapotát, továbbá a járványos betegségeket és a ritkább eseteket feltüntető évi jelentése a leghitelesebb forrás ebben a témakörben a 18. századból. A szerző felsorolja a települések sebészeit és borbélyait, akik orvoslással foglalkoztak: Makón Antonius Dutkievitz (a vármegye fizette, Budán végzett), és Henricus Szeimüller (Engl Antal püspök alkalmazásában, a hadseregben tanult), Nagylakon Michail Szent Jóbi, Battonyán Johannes Országh (a település alkalmazásában, a kecskeméti chyrurgus céhnél tanult), Csanádpalotán Ignatius Schöner (a település alkalmazásában, a nagyváradi chyrurgus céhnél tanult). Apátfalván, Magyarcsanádon, Sajtényban és Földeákon nem volt orvos. A szintén felsorolt 19 bába közül mindössze egy végzett a budai egyetemen, a többi gyakorlatból ismerte szakmáját.

5 Riegler Zsigmond a korabeli ismereteknek megfelelő „humoralis pathologia'M

6 szemlélettel állapította meg, hogy „a leggyakoribb betegségek különleges okai főképpen a levegőben, az evésben, az ivásban és a mozgásban keresendők." A nép egészségének „az ételeknek megszokott lassú megrágása, a testmozgás, a szabad levegőn való tartózkodás, az idejében lefekvésnek és korán való felkelésnek megszokása használ legtöbbet."

7 1 Borovszky Sámuel. Csanád vármegye története 1715-ig. Bp., 1896. 315. 2 Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp., 1980.164. 3 Kosáry D:. Művelődés i. m. 603. 4 Riegler Zsigmond: Csanádvármegye egészségügyi állapota 1785-ben. Makó, 2002. 7. 5 Riegler Zs: Csanád vármegye i. m. 54-56. h Riegler Zs:. Csanádvármegye i. m. 5. 7 Riegler Zs:. Csanádvármegye i. m. 9. 3