Halmágyi Pál: Komlóstól Tárnokig. A Sámson-apátfalvai főcsatorna környékének történeti emlékei. A Makói Múzeum Füzetei 108. (Makó, 2010)

Ahogy a Maros Solymosnál elhagyja az erdélyi hegyeket és kikukkant az Alföldre, úgy megtetszik neki a hatalmas síkság, hogy ide-oda kanyarogva, virgonc mellékágakat kieregetve magából, az egészet át akarja ölelni. Jobb karja hamarabb elfáradt, éltető víz már hajdanán is ritkán járta át, el is nevezték a magyarok Szárazérnek. Bal karja erőteljesebb volt, az Árpádok századaiban még hajóztak is rajta, s Harangod, majd Aranka lett a neve. A Sámson-apátfalvi belvízelvezető főcsatorna, a Maros-Kőrös köze legnagyobb természetes vízfolyását, a Szárazeret köti össze a Marossal. A Szárazérnek, a Marostól délre kanyargó Arankával együtt különösen az árvizek levezetésekor, szétterítésekor volt jelentős szerepe. (1. sz. térkép) A 18-19. században mindinkább előtérbe került a mezőgazdaságilag művelhető területek vízmentesítése, s ennek során, felhasználva a természetes vízfolyásokat, elhagyott folyóágakat, morotvákat, fattyúágakat alakították ki az Alföld csatornahálózatát. E dolgozatban a Szárazeret és az abból a Tótkomlós melletti Békéssámsonnál induló és a Marosba Apátfalvától nyugatra, Tárnoknál betorkolló Sámson-apátfalvi főcsatornát és környékének történeti értékeit mutatjuk be. I. A SZÁRAZÉR Az Holt-Marosból Aradtól észak-nyugatra kiágazó és Hódmezővásárhely határában, a középkorban még meglévő vízrendszerbe torkolló Szárazér több mint száz km hosszan kanyarog. Mint neve is mutatja, a Maros ezen fattyúága már a szabályozása előtt is, a kevésbé csapadékos időkben gyakran kiszáradt. A nedvesebb időszakokban azonban jelentős vízmennyiséget szállított, s a középkori oklevelek szerint még vízimalmokat is hajtott egykoron. Számos oklevél tanúsítja, hogy a 11-12. században települések sorjáztak a Szárazér mentén: Kovácsháza, Komlós, Sámson, Földeák és így tovább.

1 Az Alföld e korai századokban vízben sokkal gazdagabb volt, mint ma. Egyrészt a Tisza, Maros, Körös hatalmas területeket bejárva szabadon kanyargott, másrészt e fö folyók közötti tájat erek, lápok, zsombékok, fokok tagolták, ill. kötötték össze. (2. sz. térkép) Ez a vízhálózat napjainkban már szinte hihetetlen mértékű vízi közlekedést tett lehetővé a települések között. Az 1800-as években még tiszai hajók kötöttek ki Vásárhelynél, s a Hajdúvölgy-ér vizein csónakon Gyuláig is el lehetett jutni. A makóiak a lelei rét erein át is vi1 TÓTKOMLÓS 21-23. 3