Halmágyi Pál: Várak, kastélyok, erődök. A m. kir. honvédség egyenruhái, felszerelése és csapatnemei. A XIV. és XV. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2007, 2008. A Makói Múzeum Füzetei 107. (Makó, 2009)
XV. MAKÓI HONVÉD EMLÉKNAP ÉS TALÁLKOZÓ 2008 Ságvári György - Bonhardt Attila: A m. kir. honvédség harckocsizó egységeinek harca a II. világháborúban
a hadjárat tapasztalatai alapján 1941/1942-ben megkezdték egy lovas- és két páncélos hadosztály szervezését, és a volt kerékpáros zászlóaljak harckocsi-zászlóaljakká való átalakítását. A haditapasztalatok alapján az Ansaldo kis harckocsikat kivonták a hadrendből. A hadjáratban részt vett Toldi harckocsikat harci sérülések vagy komolyabb műszaki meghibásodás miatt nagyjavításra vissza kellett vinne a gyárakba. Ez tovább késleltette a különböző technikai nehézségek miatt amúgy is csúszó Turán-programot, így 1941/1942 fordulóján tulajdonképpen egyetlen hadra fogható harckocsizó egysége sem volt a honvédségnek. A bevethető harckocsizó alakulatokra azonban hamarosan szükség lett, ugyanis az 1942 januári német-magyar megállapodások szerint Magyarország vállalta, hogy a 2. magyar hadsereg-parancsnokság irányítása alatt 9 könnyű hadosztály és a hadsereg közvetlen alakulatok mellett egy páncéloshadosztállyal vesz részt az 1942-es oroszországi hadmüveletekben. A páncéloshadosztály gépkocsizó lövész és hadosztály közvetlen alakulatait az 1. gépkocsizó dandárból alakuló 1. tábori páncéloshadosztály adta. Mivel 1942 elején magyar harckocsi anyag nem állt rendelkezésre, a hadosztály legütőképesebb egységét, a hadjárat tartamára felállított 30. harckocsiezredet Németország által átadott 108 Pzkfpw 38/t (magyar elnevezése: T-38) és a 22 darab Pz.IV.Fl harckocsival szerelték fel. Az átadott harckocsikból csak egy, két zászlóaljas ezred felállítására futotta. (1. táb.pc.-ho. hadrendje) Az 1942/1943. évi hadjáratban a magyar harckocsi-csapatok a nyári hídfőcsatákban és téli visszavonulás fedezésében kaptak jelentő s szerepet. A hídfőcsatákban lendületes előrenyomulásukkal segítették a támadó gyalogságot, visszavonulás esetén páncélvédettségük és nagy tüzerejük birtokában utóvédként fedezték a hátráló saját csapatokat, megakadályozva, hogy a támadó ellenség megsemmisítse azokat. Abban, hogy a doni szovjet hídfők ellen nem értek el döntő sikert közrejátszott az, hogy az elvégzendő feladathoz képest eredetileg is kevés harckocsi állt rendelkezésre. Három helyett két zászlóaljból állt a 30. harckocsiezred. Ezért a támadáshoz nem mindig állt rendelkezésre a kellő lökőerő. A védettebb, nagyobb tűzerővel rendelkező szovjet harckocsik megjelenése a 3. urivi csatában megrendítette a személyi állomány fegyvereibe vetett bizalmát. A nyári harcokban kiesett harcjármüvek pótlására 1942 őszén a németek néhány hosszú csövű Pz.IV. és 10 Pz.III.N közepes harckocsit adtak át a magyaroknak. A Vörös Hadsereg 1943 januári támadása által kikényszerített visszavonulás alatt az 1. tábori páncéloshadosztály megmaradt harcjármüveit a klasszikus páncélos harcászati elvek alapján alkalmazták. Hol elővédként tisztították meg az utat, hol oldalról biztosították a különböző magyar és német csapatok visszavonulását. Megállás estén ellenlökésekkel tartották fel az üldözőket. Annak ellenére, hogy a hadosztály szinte teljes harcjármű anyaga megsemmisült, a 30. harckocsiezred áldozata nem volt hiábavaló. A hadosztály januári 10 000 - 11 000 élelmezési létszámából 9 000 fő megmenekült. Nem beszélve azoknak a magyar és német katonáknak a tízezreiről, akiknek visszavonulását az utolsó harcjárműig kitartó magyar harckocsizók fedezték. Míg az 1. tábori páncélos hadosztály a doni fronton harcolt, Magyarországon megkezdődött a magyar gyártású Túrán harckocsik átadása a 2. páncéloshadosztály állományába tartozó 3. és az 1. páncéloshadosztály alárendeltségében álló 1. harckocsiezrednek. (1943-as hadrend). Egy-egy harckocsiezred három zászlóaljból állt. A szervezési rende81
