Halmágyi Pál szerk.: Harcok a Dél-Alföldön és Budapesten 1944-1945-ben. Az 1956-os forradalom Makón. A XII. és XIII. Makói Emléknap és Találkozó 2005, 2006. A Makói Múzeum Füzetei 105. (Makó, 2007)
XIII. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2006 - Marjanucz László: Az ország gazdasági és politikai helyzete és változásai 1956 őszén
szükség van egy új ifjúsági szervezet létrehozására. Ez lett a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége (MEFESZ), mely kivált a DISZ-ből, programalkotó nagygyűlését október 20-án tartotta. Kudarcba fulladt a DISZ azon kísérlete, hogy a hallgatók új szervezete a DISZ-en belül alakuljon meg, tehát nekik alárendelve működjön. A nagygyűlést Perbíró József jogászprofesszor vezette, az elnökségben többek között Lejtényi András és Kiss Tamás foglalt helyet, jelen voltak Baróti Dezső rektor, Fodor Gábor, Láng Imre, Batizfalvy János és más professzorok. Kiss Tamás ismertette a MEFESZ 20 pontos programtervezetét. Ebben leszögezték, hogy fő feladatuknak az egyetemi és főiskolai hallgatók érdekvédelmét tekintik, elismerik a párt vezető szerepét, de attól függetlenek és szabadok akarnak maradni. Céljuk, hogy olyan embereké váljanak, akik hazájukért, a boldogabb magyar jövőért küzdeni-harcolni készek. Szeged a forradalom eszmei és szervezeti előkészítésében vezető szerepet játszott. Ezt mutatja, hogy a MEFESZ vezetői október 20-a után delegátusként a különböző egyetemi városokba utaztak, s ennek köszönhetően másutt is egymást követték a gyűlések, melyek tematikája bővült, hangneme radikalizálódott. A forradalom és szabadságharc A forradalom Pesten robbant ki 1956. október 23-án. A Műszaki Egyetem hallgatóinak határozata és a Petőfi Kör ezzel egyidőben kiadott manifesztuma a korábbról ismert követelések (alulról választott pártvezetőség, szovjet csapatok kivonása, többpártrendszer stb.) mellett tartalmazta a sztrájkjog bevezetését, létminimum megállapítását és a Sztálin-szobor eltávolítását. Mindezek nyomatékosítására hirdették meg az egyetemi hallgatók a hasonló változásokat követelő lengyelek mellett kiálló tömeggyűlést 23-a délutánjára. A Jugoszláviából ekkor hazatérő kormányés pártvezetés már e fejleményekkel szembesült. Felmerül a kérdés, hogy a terrort napi gyakorlattá intézményesítő diktatúra miért nem volt képes erőszakos eszközökkel elfojtani a megmozdulásokat. A változást követelő mozzanatok - lett légyenek azok bármennyire megalapozottak, képviselőik pedig eltökéltek - inkább szándékot képviseltek, semmint akaratérvényesítésre képes erőt. A hatalom elerőtlenedésének belső összetevői még feltáratlanok, annyi azonban bizonyos, hogy a káderstátuszban kezdeményezőkézségüket vesztett, sem felkészültséggel, sem kurázsival nem rendelkező apparatcsikok döntő helyzetben központi 80
