Halmágyi Pál szerk.: Harcok a Dél-Alföldön és Budapesten 1944-1945-ben. Az 1956-os forradalom Makón. A XII. és XIII. Makói Emléknap és Találkozó 2005, 2006. A Makói Múzeum Füzetei 105. (Makó, 2007)

XII. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2005 - Ravasz István: Budapest hadszíntérré válásának tényezői 1944-1945-ben

Winkelmannak; ott van a magyarországi összes német csapatok felett elvileg diszponáló német katonai attasé és meghatalmazott tábornok (Hans von Greiffenberg gyalogsági tábornok); s ott van Edmund Veesenmayer teljhatalmú birodalmi követ, gyakorlatilag német helytartó. Melletük müköd(ne ha hagynák) Hindy és Vajna, miközben kettejük viszonya sem teljesen tisztázott; Budapest városparancsnoka (Csipkés Ernő címzetes vezérőrnagy); hogy ne is említsük a háttérbe szorított főpolgármestert (dr. Makay Gyula); Hindyn keresztül a honvédelmi minisztert, egyben a Honvédség főparancsnokát és a Honvéd Vezérkar főnökét (Beregfy Károly vezérezredes); a főpolgármesteren keresztül a belügyminisztert (Vajna Gábor); Beregfyn és Vajnán keresztül ad absurdum Szálasit. S nem szabad kihagyni a felsorolásból a katonai és a polgári vezető szerveket, illetve a törvényeket egyaránt semmibe vevő nyilas fegyveres testületeket és Szálasi által az ostromgyűrű bezárulta utáni napokban kinevezett vezetőiket: a fővárosi nyilas pártszervezet vezetőjét, egyben a főváros nyilas karhatalmi parancsnokát (Nidosi Imre) és a főváros nyilas katonai parancsnokát (Csiky Erich). Az ostromgyűrű kialakulása a Budapest-erőd körül A szovjet vezetés sem tervezte Budapest ostromát. Egészen az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet kudarcáig úgy gondolták, különösebb erőfeszítés nélkül bevonulhatnak a magyar fővárosba. A legfelső vezetés politikai megoldást szeretett volna elérni, a 2. Ukrán Front és az oda beosztott hadseregek parancsnokságai tartottak a harcok elhúzódásától és az azzal együttjáró nagy veszteségektől. A nyilas hatalomátvételt követően, amikor Moszkva számára is világossá vált, hogy a magyar hadsereg nem vált ki az arcvonalból, s nem omlott össze, a hangsúly a katonai megoldásra helyeződött. Október 24-én Szemjon Tyimosenko marsall, a Vörös Hadsereg legfelsőbb főparancsnokának, Sztálinnak a 2. és 4. Ukrán Front irányában tevékenykedő személyes megbízottja és a két frontparancsnok, Rodion Malinovszkij marsall és Ivan Petrov hadseregtábornok direktívát kapott, amelyben Sztálin elrendelte, hogy a magyar csapatok ellen ugyanúgy kell harcolni, mint a németek ellen. (Egyes szovjet seregtestek előrenyomulását az előzetes fegyvereszüneti feltételek október 11-i aláírását követően 44