Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)

XI. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó, - Illésfalvi Péter: A honvédség erdélyi harcai 1944-ben

nyugatra, a 2. és 1. hegyi tábori pótdandárok arcvonalán is előrelendült. Déli 12 órára a 25. gyaloghadosztály arcvonalát gyakorlatilag kettévágták, a résben már csak a leharcolt 3. gépkocsizó lövészezred részei védtek néhány páncélossal. Az egerbegyi védőkörlet azonban szilárdan tartotta magát a balszárnyon, s a város északkeleti részén lévő, kulcsfontosságú 429-es magaslatot sem sikerült birtokba vennie a támadóknak. Ebben nem kis szerepe volt az ott küzdő 25/1. gyalogzászlóaljnak, amelyet az ugyancsak Magyar Tiszti Arany Vitézségi Eremmel kitüntetett Siprák László őrnagy vezetett, szinte mindig csapatai élén, karabéllyal a kezében. Mindazonáltal nyilvánvalóvá vált, hogy saját erőből a várost tovább megtartani a sokszoros túlerővel szemben lehetetlen. Ezért a Vaskapu és a Sósfar területére, tehát a várostól északkelet-keletre szeptember 23-án éjjel felvonult német 23. páncéloshadosztály két gránátos ezrede és páncélos ezredének mintegy 65 harckocsija hajnalban támadásra lendült. A nagy erejű ellenlökés mindenütt elérte a ridót, a 367-es magassági pontnál lévő szovjet hídfő azonban ha tovább szükült is, de megmaradt. A harcok közben a németek megsemmisítettek öt szovjet harckocsit, egy önjáró löveget és 37 páncéltörőágyút. A gránátosok 35 %-os veszteséget szenvedtek. A helyzet súlyosabb volt nyugaton, ahol a szovjet 18. gárda-gépesítettdandár harckocsijai Komjátszegnél elérték a Torda - Kolozsvár műutat. A helyzetet tisztázni ott csak a német „Gradl" és „Eder" harccsoportok bevetésével lehetett. 28. A híres 1940/43. M 10,5 cm-es Zrínyi-II rohamtarack 62