Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)
X. Jubileumi Makói Honvéd Emléknap és Találkozó - Szabó Péter: Don-kanyar, 1942-1943. A 2. magyar hadsereg vázlatos krónikája
német hadseregtől remélt kiegészítésekre hagyatkozva állították össze. A hátországban rendelkezésre álló teljes fegyvermennyiség csaknem felét megkapta a 2. hadsereg, s az ország gépjármű-állományának is felét mozgósították részére. Bár az ígért német fegyverzeti és felszerelési kiegészítések csak kis mértékben realizálódtak, a honvéd vezérkar mégis a magyar királyi honvédség akkoriban legjobban felszerelt hadseregét küldte ki 1942 tavaszán a hadműveleti területre. A 2. hadsereg fegyverzete és felszerelése természetesen mind mennyiségben, mind minőségben elmaradt a német és a szovjet hadseregekétől, hiszen a honvédség alakulatait nem a katonai nagyhatalmak háborújában való részvételre készítették fel. A magyar királyi honvédség 1938-tól meginduló fejlesztése legfeljebb a szomszédos országok hasonló, vagy azt meghaladó hadipotenciállal rendelkező hadseregeivel megvívandó harcokra képesítette a csapatokat. A revízió jegyében szellemileg is erre voltak felkészítve. A fegyverzetnek, a személyi állomány felszerelésének, ruházatának, szállító járműveinek összeállításánál egy esetleges közép-európai hadszíntér terep- és időjárási viszonyait vették alapul. A magyar könnyű hadosztályok a három gyalog(lövész, gránátos)ezreddel rendelkező német és a szovjet hasonló seregtestekhez mérten a legfőképpen a páncélelhárításban, s a gyalogsági nehéz- és lőfegyverek (aknavető, géppisztoly) számában és minőségében mutatkoztak gyengébbeknek. A német és szovjet páncélos seregtestek a magyar 1. páncéloshadosztállyal összevetve mind harckocsijaik, mind tüzérségi lövegeik tekintetében nagyobb harcértéket képviseltek, bár a német hadvezetés a sajátjait a háborús veszteségek miatt egyre kevésbé tudta már kellőképpen felszerelni. A magyar politikai és katonai vezetés remélte, hogy a kiszállítandó alakulatok hadirészvétele nem húzódik el, s a gyorshadtesthez hasonlóan hamarosan visszatérhetnek Keleti hadszíntérre történő kiszállításukra már Kállay Miklós kormányának működése alatt, 1942 áprilisa és júliusa között került sor. A Kurszkig felvonuló magyar kötelékek kisebb része harcok árán, zöme pedig 1000 kilométer távolságú gyalogmenetben jutott ki 1942 júliusában és augusztusában a Donhoz. A 2. hadsereg hadműveleti területre elsőként kiérkező III. hadteste a német Weichsseregcsoport kötelékében 1942. június 28-ától vett részt a támadó hadműveletekben. A „Blau" fedőnevű hadművelet keretében a Kurszk körzetében elhelyezkedő Weichs-seregcsoport alakulatainak és a tőlük délre csoportosuló német 6. hadseregnek együttes támadása a Donhoz való előretörést, illetve a Don és az Oszkol folyók közé zárt szovjet csapatok megsemmisítését célozta. A német VII. hadtesttel megerősített magyar seregtest feladata ezen belül az volt, hogy Tyim város előtt törje át a szovjet védővonalat és Sztarij Oszkol irányába jusson ki a Donhoz. E hadművelet során a német és magyar csapatok 300 km szélességben törték át a Brjanszki és Délnyugati Front arcvonalát, s 150-170 km mélyen előretörve elérték a Don és Voronyezs körzetét. Leginkább a Délnyugati Front csapatait sikerült bekeríteniük. A magyar seregtestek közül a legnehezebb feladat a 9. könnyű hadosztályra hárult, amely négy napig tartó harc után foglalta el az erős szovjet utóvédalakulatok által védett Tyimet. A hadműveletben részt vett, s 3000 fős véres 8
