Nacsa Imre: A makói atlétika 1947–1973. A Makói Múzeum Füzetei 103. (Makó, 2004)

Előszó

Előszó Több mint 60 éve - talán 5-6 éves lehettem - találkoztam először az atlétikával, a számomra legszebb sportággal. Makón a Maros-parti MAK-pályán sportbemutatót rendeztek. A sportlétesítmény deszkakerítéssel volt körülkerítve, jól karbantartott füves labdarúgópályával, a fü harsogó zölden virított. A későbbi évtizedek alatt jöttem rá, hogy a Maros felől áramló levegő ideális páratartalmával tartotta ilyen haragoszölden a pálya füvét. Angliában, egy kastély parkjában hallottam, hogy a szép gyepnek csak egy titka van: „Folyamatosan öntözni kell, hogy nedves legyen, és legalább 100 éven keresztül nyírni. Egyéb kezelés nem szükséges!" Az országút felőli oldalt téglaépület határolta raktárakkal, öltözőkkel, ahol a leventék és a csendőrség számára szükséges felszereléseket tartották. A túlsó oldalon a fatribün állt mintegy 2-300 ülőhellyel, ahol a nézők foglalhattak helyet, és alatta a labdarúgók öltözhettek. A sportpálya körül volt kerítve kb. 120 cm magas, fehérre festett betonoszlopokkal, melyeket felül piros színűre festett vaskorlát övezett. Apámmal voltam már máskor is labdarúgó mérkőzésen, de ilyen sok embert még nem láttam együtt. Az elkerített részre nem lehetett bemenni, a fegyelemre rendezők vigyáztak. A kerítés korlátjára könyökölve nézték a versenyt a nézők, én mögöttük állva semmit nem láttam. A kapuknál álló rendező megsajnált, és beengedett a pálya szélére. A túloldalon futóverseny volt, 100 m-es síkfutás, több előfutammal. Az időmérésre nem emlékszem, a célbírók talán hárman lehettek, futamonként az elsőket felírták. A versenyzők a Maros felől a felfestett pálya széléről, térdelő rajtból indultak. A célnál a futóknak a pálya másik oldalán célszalagot kellett átszakítani. A közönség bíztatta a futóversenyzőket, akik középiskolások, leventék és csendőrök voltak. 5-6 futam lehetett, majd ez a versenyszám szünetelt. A futószámok után magasugrás következett a város felőli kapu mögötti, homokkal feltöltött magasugró gödörnél. Négy csendőr egy hordágyszerü alkalmatosságon egy férfit hozott be a pályára. Nekem úgy tűnt, hogy a behozott férfi idősebb, úgy 25-30 éves. Pokrócot terítettek le a földre és masszírozták, majd mikor ezt befejezték, a férfi felállt, gimnasztikázott és elkezdte „rohamát" kimérni, majd néhányszor a felugrást gyakorolta. Ezután kihozták a magasugró állványt és a lécet, amit számomra irdatlan magasságra tettek fel. A közönség elnémult, a férfi nekifutott, és valamilyen csodálatos mozdulattal átugrotta a magasságot - ma már tudom, hogy ez kifordulós ollózó technikával végrehajtott magasugrás volt 180 cm felett, ami az 1930-as években nemzetközi szintű eredménynek számított, és hatalmas tapsot kapott. A versenybírók magasabbra tették a lécet, a férfi ezt is átugrotta. Ezt még négyszer-ötször megismételték, és a versenyző férfi mindannyiszor átugrotta. Én mindezt közvetlen közelről láttam. Csodálatos volt, 7