Halmágyi Pál szerk.: Kossuth Lajos és Dobsa Lajos emlékezete. A IX. Honvéd Emléknap előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 102. (Makó, 2003)
Marjanucz László: Kossuth Lajos a reformkorban
és kereskedelme ekkor, ennek forrásait az agráriumban akarta kitermelni. Ehhez kereste az együttműködést Béccsel. Kossuth ezzel szemben az 1843-1844-es országgyűlés idején az ország ipari és kereskedelmi érdekeinek törvényes szabályozását és védelmét hangsúlyozta. Konkrétan a védvámot felállító törvény bevezetésére gondolt. Ezért állították párhuzamba elképzelését Liszt Frigyes gazdasági teóriájával, mely a nemzet gazdasági megerősödését a védővámoktól, az országot adminisztratív eszközökkel óvó gazdaságpolitikától várta. Kossuth nem abszolutizálta a védvámot. Leszögezte, hogy a „státuszgazdaságnak" nem lehet csak a szabad kereskedelem, vagy védővám a kizárólagosan jó. A konkrét viszonyok elemzéséből kell kiindulni, és ez juttatta őt 1843-44-ben arra a következtetésre, hogy az ország aktuális érdeke nem a szabad kereskedelmi irány követése, hanem a védővámok bevezetése mellett szól. Védővámokkal gondolta tehát a polgári nemzetállam gazdasági bázisát megteremteni. Széchenyivel ellentétben azt a felfogást képviselte, hogy csak a mezőgazdasági termelésre támaszkodva, vagy csak az abból fakadó jövedelmeket felhasználva a polgári nemzetállam adminisztrációs, kulturális és közigazgatási költségeit nem lehet fedezni. Ebből nem lesz modem polgári állam. Elsősorban ezért akarta a gazdaság minden ágát fejleszteni. Figyelemre méltó a védvám és a versenyképesség viszonyának értékelése. A véd vám mesterségesen segíti a hazai ipart, mert magas vámokkal távol tartja a versenyképes, jobb, de idegen termékeket. A hazai ipar fölvirágoztatásának, kiépítésének fontosságát a polgári osztály megerősödése, a több szektorú gazdaság megteremtése miatt annyira kiemelte, hogy financiális áldozatok árán is követendő politikának tartotta. Fölfogását csak a liberális nemesség kisebbsége osztotta, amely a nemzeti ökonómia ipari és kereskedelmi ágazatának kiépítését, az állami védelemben részesült szektor talpra állítását financiális áldozatok vállalásával is követendőnek tartotta. Az 1843-44-i országgyűlésen nem született törvény a védvámról. Ezt a főrendi tábla meggátolta, de az alsótáblán sem volt többsége. Az alsótáblán a megyék követei domináltak, akik a birtokos nemességet képviselték. Ok hazafias kérdésnek fogták föl ugyan az ipar támogatását, de csak társadalmi hozzájárulásra voltak hajlandók. A törvény már jogi kötelezettséget írt volna elő, amely különbözött a társadalmi, azaz az önkéntes csatlakozás természetétől. Az általános kényszeren alapuló tehervállalásra ekkor még nem volt kész a birtokos nemesség. Kossuth ezért mással próbálkozott: megalapította a Védegyletet. Társadalmi mozgalmat kezdeményezett, amely teret adott számára a modern politizálásra. Megmutatta, hogy képes az országgyűlésen meg nem oldott fontos kérdéseket a társadalomra bízni. A társadalomban már ekkor olyan hatóerőt, közvéleményt formáló szintet és közeget látott, amelyhez nyugodtan fordulhatott. A Védegyletet ebből a gondolatból vezette le, tehát nem rendi fórumnak hirdette meg, hanem társadalmi egyletként hívta életre. A társadalmi egylet pedig nem disztingvál nemes és nem nemes között. Céljaival a nem nemeseket is a honiparosítás társadalmi mozgalma mögé tudta vonni. 35
