Halmágyi Pál szerk.: Lengyel katonai menekülttábor Magyarcsanádon. A tábor megnyitásának 60. évfordulóján rendezett megemlékezés dokumentumai. A Makói Múzeum Füzetei 99. (Makó, 2003)
Zdzislaw Antoniewicz: Magyarországi emlékek 1939 őszéről
engem, s így szólt: "Drága barátom! A táborban ülve keveset tudtok arról, mi zajlik Magyarországon. Arról ugyanis a külföldi állomások nem számolnak be. A határainkat több tízezer polgári és katonai menekült lépte át. Mi egy kilencmilliós kis nép vagyunk. A legnagyobb jó indulattal is hatalmas feladatnak számít ennyi embernek az elhelyezése és ellátása. Honnan vegyünk annyi embernek való matracot, lepedőt vagy pokrócot? Majd javul a helyzet, de ehhez idő kell. A fürdőzést és a mosást meg fogjuk szervezni. Talán van maguk között egy cipész? Biztosítunk neki bőrt és szerszámokat. "Valóban, találtunk egy cipészt, aki pár nappal később el is kezdte a munkát. A hadnagynak igaza volt. Később kiderült, hogy Magyarország területén 140 katonai és 114 polgári gyűjtőtábort szerveztek. Kb. 80.000 ember jött át Magyarországra. A háború előtti években Magyarországon nagy volt a munkanélküliség. Sok gyárat bezártak. Többek között oda vitték a menekülteket. Sárváron - egy ilyen elhagyott gyárban - 3000 embert gyűjtöttek össze. Egy másik, ehhez hasonló tábor már szeptember 22-én keletkezett Esztergom elővárosában, mert ott még az I. világháború idejéből származó barakkok álltak. Egy hasonló nagy tábort Nagykanizsán szerveztek. Az állami és katonai vezetők ezeket látogatták elsősorban, és az előnyökből is az itt lévők részesültek először. A mi falunk az isten háta mögött, Budapesttől 232 km-re, egy félreeső helyen feküdt. Maga a tábor is kicsi volt: 120-an voltunk összesen. Nem számíthattunk rá, hogy hamarosan ellátogatnak hozzánk. Mégis, november közepe táján megjelent nálunk két lengyel tiszt. Sorakozásnál kiderült, hogy az egyikük, Rzepka Wawrzyniec kapitány az, aki felügyeli a táborunkat és közvetít közöttünk, a táborok vezetősége és a fővárosi hatóságok között. Természetesen felhívták a figyelmünket, hogy ne hozzunk szégyent a hazánkra. Elmesélték, hogy Budapesten nagy a mozgás. Az első napokban mindenki a nagykövetségen keresett segítséget, amely kevés munkaerővel rendelkezett. A magyar Honvédelmi Minisztériumban gyorsan megalakították a DC. Ügyosztályt, melynek hatáskörébe a hadifoglyok (ekkor még nem voltak) és az internáltak ügyei tartoztak. Ugyanott megszervezték a Lengyel Internált Katonák Képviseletét, amelynek élére Stefan Dembinski tábornok került. A Magyarországra érkezett 13 tábornok közül ő volt a legfiatalabb, de a lengyelek azért őt választották meg, mert a magyarok még mindig kedvesen emlékeztek az 1848 -as szabadságharcban résztvevő lengyel vezetőkre, Bemre és Dembmskire. A tábornok jól beszélt németül és ismerte a magyar viszonyokat, mert még az I. világháború idején az osztrák - magyar hadseregben szolgált. Ebéd után meghívtam vendégeinket a fogadóba, az "én" szobámba, és felvázoltam nekik a táborban uralkodó viszonyokat. Kiderült, hogy a helyzet itt lényegesen jobb, mint a többi táborban. Ebéd közben megtudtam, hogy Rzepka kapitánynak lesz még egy feladata. Októberben Franciaországban megalakult az emigráns lengyel kormány, Wadysaw Sikorski tábornokkal az élén. Elkezdték szervezni a lengyel hadsereget is. A Honvédelmi Miniszter 1939. október 11-én kelt parancsa alapján pedig szabályozták az internált katonák evakuálási sorrendjét a különböző országokból. Hogy elkerüljék a nemkívánatos személyek beutazását, csak azok a tábornokok és Izydor Modelski tisztjei mehetnek, akiket a II. Miniszterhelyettes, a szenátorok és 30
