Halmágyi Pál szerk.: A makói terroristák pere (A Návay-per) 1919–1921. A Makói Múzeum Füzetei 96. (Makó, 2001)

Az ítélet részletes indoklása

szellemű katonai diktatúra a tetszését nem nyerte meg, a makói helyőrségnél megbízhatóbb karhatalmat küldött ki azon célból, hogy szükség esetén az álljon a tanácsköztársaság vezetőségének, egységesen rendelkezésére. A kiküldetésnek tehát csoportonkint más más célja, rendeltetése volt, de egyikkel szemben sem állapítható meg, hogy a polgárok valamelyik osztálya elleni fegyveres támadásra irányult. Az a körülmény, hogy a vád szerinti csoport ágyúval, gépfegyverrel indult el, nem lévén ellenforradalom, az a körülmény, hogy Cserny József az útra induló terroristákhoz intézett beszédében a burzsuj vér pazarlására hívta fel a terroristákat, miután az Cserny Józsefnek közismert és az egyébként is saját vállalkozásokba bocsátkozó, felelőtlen terroristáknak mindennapi témája volt, nem bizonyít amellett, hogy a vád szerinti csoportosulásban részt vevők egy közös céllal, a vagyonon osztály elleni fegyveres támadás célzatával gyülekeztek volna össze. Igaz ugyan, hogy Tóth Béla vádlott a már fent hivatkozott és egyéb jelentéseiben arról számolt be, hogy az ellenforradalmat itt is ott is ártalmatlanná tette, ez a körülmény azonban legfeljebb csak azt bizonyítja, hogy Tóth Béla vádlott magának érdemeket szerzendő magát nélkülözhetetlenné teendő, a tényeket elferdítette, mert Makón, de Hódmezővásárhelyen és Szentesen sem talált ellenforradalmat. O maga azonban Makón, azokat, akik a menekülő városi direktórium és intézőbizottság felhívására, a polgárság soraiból más mód hiányában készeknek nyilatkoztak vállalni az ügyek vezetését, hogy az ellenséges megszállás rendben találja a várost, ellenforradalmároknak gondolván, letartóztatta. Hódmezővásárhelyen pedig ellenforradalmároknak tekintette azokat a magukat még nemzetőröknek nevező, de a proletárdiktatúra szolgálatában vörösőrségi teendőket teljesítő lovasokat, akik őt, bemondása szerint, nyílt utcán menekülésre kényszerítették, és a vasútállomás közeléig üldözték, bár csupán csak azért, mert szolgálati idejük alatt, elhagyott lakásaikból ismeretlen zsarolók, a legszükségesebb csekély készletet elhordták, s a bűn szerzőjének Tóth Béla vádlottat tartották, de mentességet kapván a további fosztogatás alól s a hiány megtérítése után, már az ő részükről sem mutatkozott ellenforradalmi törekvés, továbbá azért, mert Szentesről azt a valóságnak meg nem felelő jelentést tette az útközben megölt Weisz Mihály, Henrik és Havas Henriket illetőleg, hogy mint szökésben levő ellenforradalmárok lövettek agyon, eltekintve attól, hogy mindezen események a csoportosulás megtörténte utáni időre esnek, így nem tekinthetők a lázadást képező csoportosulás céljának, de magukban véve nem voltak ellenforradalmi akciók sem, azért a kir. törvényszéket az a vád által hangsúlyozott indok, hogy Tóth Béla vádlott és társai ellenforradalom leverésére csoportosultak, mert azt a nevezettnek ismertetett kitételei is bizonyítják, a fent leszegezettől eltérő álláspont elfoglalására nem bírta. A fent előadottak folyamánya a kir. törvényszéknek az az álláspontja, hogy a vádlottaknak ily címen vád tárgyává tett cselekménye nem meríti ki a Btk. 153. §-ban 55