Halmágyi Pál szerk.: A makói terroristák pere (A Návay-per) 1919–1921. A Makói Múzeum Füzetei 96. (Makó, 2001)

Az ítélet részletes indoklása

elkövettetett-e a személyes szabadság megsértése bűntettének vagy vétségének a rendelkező részben megállapított eseteiben? A kir. törvényszék ebben a kérdésben arra az általános büntetőjogi és lélektani okok felismerése után mérlegelt jogi álláspontra helyezkedett, hogy mindazokban az esetekben, amelyekben a személyes szabadságától megfosztott egyén túszként, vagy állítólagosán elkövetett bűncselekménye címén fogolyként a lakásáról elhurcoltatott, de különösen azok, akik lakóhelyökről el is szállíttattak, tekintet nélkül a fogva tartás időtartamra, testi és lelki sanyargatást szenvedtek, már abból az okból is, mert e bűncselekmények elkövetésekor általánosan ismeretesek voltak a proletárdiktatúra, illetve tanácsköztársaság egyes szerveinek túlkapásai, felelőtlen egyéneknek kegyetlenségei, a tényleges hatalom birtoklóinak egyetlen jelszava: „halál"; ezen kívül az a régi rendhez szokott, magát teljesen ártatlannak ismerő egyénnek az az érzése, hogy jogtalanul, törvénytelenül került illetéktelen, felelőtlen emberek kezében, hogy családját oly bizonytalan körülmények között jogosulatlanul elszakították, a túszként elhurcolt egyén lelkében a sorsa biztonsága tekintetében felébredt a kétely, vajon, — ha esetleg a megszálló csapatok éreztetik hatalmukat, valamely a proletárdiktatúra elveit valló egyénnel, — nem kerül-e reá, a túszra a sor azért, hogy a proletárdiktatúrában felszínre jutó tömegszenvedély, bosszúját töltse ki rajta. Ezekhez az általános okokhoz járult az a körülmény, hogy az ítéletben tárgyalt mindannyi esetben, a szabadságától megfosztott vagy abban korlátozott egyén tudta, hogy olyan összetételű társaság kezei közé került, amelyben elég nagy számmal foglalnak helyet terroristák, akiknek hírét, sőt viselt dolgait is, ha előbb nem, de letartóztatásakor vagy azután megtudta, sőt közvetlenül is tapasztalta, mert a túszokat még Makóról el sem indították, még a „Korona" szállóban őrizték, amikor megjelent Tóth Béla vádlott a kíséretében volt terroristákkal, akik, mint ezt a kihallgatott túsz tanúk egyértelműen vallották, majd gúnyosan, majd fogcsikorgatva, ilyen kijelentésekkel félemlítették meg őket: „Itt vagytok gazemberek, május 1-én Budapest lámpáit díszítik veletek". Attól kezdve, hogy a véres vonat Makóról kiindult, az összegyűjtött két marhaszállító kocsiba bepréselt túszok- és foglyoknak, a később hozzájuk Hódmezővásárhelyen és Szentesen beszállított túszoknak volt alkalmuk még bővebb tapasztalatokat szerezni. Hódmezővásárhelyen, a forradalmi törvényszék elé állítással már elfogatásukkor megfenyegetett foglyoknak nevezett egyének közül 5-öt, miután előzetesen arcul ütést, a legdurvább sértéseket kellett elszenvedniök, meggyilkoltak a marhakocsikban szorongó lelkek tudomásával, sőt, hogy minél teljesebb legyen a lelkek gyötrése, felvontatták a vonatot arra a helyre, ahol az áldozatok tetemei hevertek. Hódmezővásárhelyt 1919. évi április hó 26-27. közti éjjelen megjelent egy csapat terrorfiú, vörösőrökkel, s ott a sokak szerint Molnár Antal és Tajti Géza ismeretlen helyen tartózkodó, ezen eljárásba be nem vont tettesek intézkedésére kiszemelt hódmezővásárhelyi polgárokat a városházára hurcolták, ahol ezeknek részben végig kellett nézni azt a kegyetlen drámai jelenetet, amelyet a később meggyilkolt Weisz Mihály és Henrikkel rendeztek, látniok kellett és sok esetben tapasztalniuk önmagukon is, durva halálos fenyegetéseket, tettlegességeket, kihirdetett megváltoztatott halálos, úgynevezett ítéleteket. Hódmezővásárhely után meg kellett tudniuk részint személyes tapasztalatokból, 59