Halmágyi Pál szerk.: A makói terroristák pere (A Návay-per) 1919–1921. A Makói Múzeum Füzetei 96. (Makó, 2001)

Az ítélet részletes indoklása

gépkocsin volt, útközben lövést hallott, s így értesült, hogy gyilkosság történt a pálya­udvar közelében. A kir. törvényszék e tanúk vallomása lapján megállapította, hogy a szóban forgó 4 gépkocsit 1919. április 27-én délelőtt 10-12 óra közötti időben vitték el a hódmező­vásárhelyi Moesse-féle udvarból, amely a kihallgatott tanúk vallomása szerint körülbe­lül 1 és fél kilométer távolságra van az állomástól. Azt a tényt pedig, hogy Kóhn Henrik vádlott az autók elvételében tényleg részt vett, a kir. törvényszék megállapította az ítélet IV: részében, a vádlott beismerése s az ő személyét határozottan felismerő Gallyas Károly sértett vallomása alapján. Igaz ugyan, hogy Dani József, Földesi Jenő tanúk, esküvel megerősített vallomá­sukban egész határozottsággal és a biztos felismerés okaira is kiterjedő meggyőző erővel vallották, hogy Kóhn Henrik vádlott részt vett mind az öt egyén kivégzésében, Szentandrásy Sándor tanú először, majdnem határozottsággal ismeri fel vádlottban az egyik tettest, katona zubbony és sapka felvétele után pedig határozottan állítja az azo­nosságot. Gyöngyösi István tanú, kinek Dani, Szentandrásy és Földesi tanúk már a délután folyamán mutatták azt az egyént, aki a gyilkosságokban részt vett, az illetőt fej, arcki­fejezése és termet után ítélve nagyon hasonlónak tartja a vádlotthoz, de vallomása szerint a neki megmutatott egyén 30-35 év körüli volt. Ellenben Vasas Imre aki csak egy egyén kísérőit látta és Nittinger Géza tanú vallomása szerint, a vádlott nem azonos a tettesek egyikével sem. Nittinger Géza tanú vallomása szerint ugyan az egyik tettes szintén kopasz fejű volt, s a tulajdonságát éppen úgy, mint Dani és Földesi tanúk abból ismerte fel, hogy a gyilkosság színhelyről visszatérőben az illető levette fejéről a sapkát, ez azonban a vádlottnál jóval fiatalabb, rugalmas járású volt. Figyelemmel arra, hogy ifj. Gallyas Károly, Cs. Hódy Pál, Moesse Károly, Moes­se Imre tanúk, akik közvetlen közelről látták a vádlottat és beszéltek vele, teljes hatá­rozottsággal vallották, miszerint Kóhn Henrik vádlott azonos azok egyikével, akik a gépkocsik elvételében részt vettek és ugyanaz, aki eközben őrt is állott a ház előtt, majd az utolsó autót segített kivontatni az udvarból s a Cs. Hódy Pál gépkocsiján távozott. Moesse Ilonka és id. Moesse Károly a ház előtt álló őrt, hasonlatosság alapján, Balassa József pedig, aki az eseményeket átellenes lakása ablakából nézte, határozottan a vádlott személyében ismerték fel, figyelemmel arra, hogy Dani József, Földesi Jenő és Szentandrásy Ferenc tanúk kivételével — kik szerint is az öt egyént nem egyszerre ugyan, de mindannyiszor ugyanazon tettesek kísérték a gyilkosság színhelyére és ölték meg — az összes, és igen nagy számban kihallgatott tanúk vallomása szerint a terrorcsapat egyenruhájában levő terroristák hajtották végre, nem pedig idősebb, félig katona, félig polgári ruhás egyének, mint amilyen öltözékkel a vádlott rendelkezett, figyelemmel arra, hogy Kóhn Henrik vádlott, aki először tagadta azt is, hogy Hódmezővásárhelyen a városban megfordult volna, amidőn a fent nevezett tanúk: Dani és Földesi az egyik gyilkos személyét illetően reá terhelő vallomást tettek, beismerte az ítélet IV. részében leírt cselekményben bűnsegédi részvételét s a hely és körülmények 105

Next

/
Oldalképek
Tartalom