Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Csikány Tamás: Hadműveletek a főhadszintéren 1848-49-ben

zott döntés. Ekkor a táborba érkező Kossuth haditanácsot tartott, amelyen elhatározták a bécsi forradalmárok megsegítését. A támadás 28-án indult és két nappal később a magyar sereg 27 000 fővel Schwechat előtt állt. Ekkorra azonban szemben a dombokon már felsorakozott Jellasics 25 000 főnyi serege, mely kihasználva tüzérségi fölényét szinte szétlőtte a magyar sereget. A jobb szárnyon ugyan Guyon Richard őrnagy vezette csapatok elfoglalták Mannswörthöt, a közép azonban megingott a tűzben, a balszárny pedig lemaradt. A gyenge kiképzettségű nemzetőr és népfelkelő csapatok menekültek, hátrálásra késztetve a többi csapatokat is. A veszteség mindkét oldalon száz fő körül mozgott. A schwechati csatát követően az osztrák erők nem lendültek támadásba, hanem először a bécsi forradalom leverését fejezték be, majd nagy arányú szervezésbe kezdtek egy magyarországi hadjárat végrehajtására. A magyar politikai és katonai vezetés is felhasználta az időt, hogy újabb csapatokat szervezzen, a meglévőket pedig átszervezze. A magyar fősereg fővezérévé Görgei Artúr tábornokot nevezték ki, aki az értéktelennek ítélt népfelkelő és nemzetőr csapatokat hazaengedte, illetve honvédalakulatokká szervezte át. Hasonló szervező munka folyt az ország más területein is. Novemberben a Délvidéken létrehozták a bácskai és a bánsági hadtestet. Közben megkezdődtek a tárgyalások, melyek azonban kudarcot vallottak. Nagy sikernek könyvelhető el Strázsa november 9-i elfoglalása, amelyet a Bánságban sikertelen támadási kísérletek követtek. December közepétől a szerencse azonban ismét a magyar fegyverek mellé szegődött és a hónap közepére az egyik legnagyobb szerb tábor, Tomasovác is a magyar csapatok kezébe került. Az év végére a Bánságban csupán Pancsovát birtokolták a szerb felkelők, illetve Temesvár és Arad volt a cs.kir. csapatok kezén. Ez utóbbit a magyar csapatok, több-kevesebb sikerrel zárolták. A Bácskában a felek egyike sem tudott komoly eredmény felmutatni. Véres, helyi jellegű harc folyt. December elejére a még mindig bonyolult osztrák-magyar viszony tovább egyszerűsödött. A birodalom centralizált vezetését ismét megvalósítani szándékozó udvari körök, Felix Schwarzenberg miniszterelnök vezetésével — kihasználva az észak-itáliai háború sikeres befejezését — a Magyarország számára törvényekkel biztosított önállóság megszüntetésére törekedtek. Lemondatták V. Ferdinándot és helyette december 2-án I. Ferenc Józsefet ültették a császári trónra. Megkezdődhetett Magyarország helyzetének erőszakos megváltoztatása és visszavezetése a birodalomba. Az tervezett hadjáratban az osztrák haderőt Alfred zu Windisch-Grätz táborszernagy irányította, rendelkezésére a következő csapatok álltak. A főcsoportosítás Bécs környékén helyezkedett el, az I. (Jellasics) hadtestből, a II. (Wrbna) hadtestből és a tartalék Serbelloni-hadtestből állt, 45 000 fővel és 216 löveggel. További csapatok álltak még a főparancsnok irányítása alatt Morvaországban, ahol Balthasar Simunich altábornagy hadosztálya 4500 fővel és 12 löveggel várta a parancsot, Galíciában állomásozott a Schlik-hadtest 8400 fővel és 27 löveggel, Erdélyben Anton Puchner altábornagy 16-17 000 főt számláló serege 24 löveggel, Stájerországban pedig Laval Nugent táborszernagy 6000 fővel. E jelentősebb csapatokon kívül további különböző feladatokkal megbízott hadoszlopok tevékenykedtek. A sikeres működéshez jelentős 19