Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Csikány Tamás: Hadműveletek a főhadszintéren 1848-49-ben

segítséget nyújthatott a nagy erőket lekötő bácskai és bánsági szerb felkelők hozzávetőleg 30 000-es serege is. Az országban osztrák kézen volt a jelentősebb várak közül Arad, Temesvár és Gyulafehérvár. Az összes haderő létszáma megközelítette a 150 000 főt, mely kb. 350 löveggel rendelkezett. A hadjárat célja a magyar fővárosok, Pest és Buda elfoglalása volt, a támadás főiránya Bécs-Győr-Komárom-Buda. A csapatoknak egyidőben kellett az ország központja irányába támadni. A magyar csapatok főcsoportosítását Görgei tábornok vezette, akinek Pozsony környékén 23 000 fő és 103 löveg állt a rendelkezésére. A morva határ közelében mozgósított nemzetőrök 3000 fős csoportja gyülekezett. Kassánál Pulszky Sándor alezredes 9000 főnek parancsolt. A Csúcsai-szorosnál, az Erdélyből kiszorult Czetz János őrnagy mintegy 10 000 fővel, Bácskában és a Bánságban pedig 24 000 fő állt. Arad körül 6000 magyar katona táborozott. A Muraközben Perczel Mór tábornok parancsnoksága alá 9000 fő tartozott. A magyar kézen lévő legfontosabb várak Komárom, Pétervárad és Eszék voltak. További erő, melyre közvetve a magyar vezetés még számíthatott, a székelyföldi Háromszéken fegyvert fogott felkelő sereg. A magyar csapatok célja az volt, hogy megakadályozzák az ellenséget a határ átlépésében, valamint hogy megőrizzék az elért politikai eredményeket. A csapatok tevékenységének összehangolására közös főparancsnok nem volt, a parancsnokok legfeljebb politikai útmutatást kaptak. A szervezetek a legváltozatosabb képet mutatták, központi szabályzás nem létezett. Az osztrák támadás december 14-én indult meg és Simunich tábornok már 16-án elfoglalta Nagyszombatot. A főerő a Duna két partján indult meg. A határon álló magyar hadosztályok rövid ellenállás után Győrbe vonultak vissza, ahol elfoglalták az ott előkészített sáncokat. Windisch-Grätz 18-án foglalta el Pozsonyt, itt kilenc napig maradt, ennyi idő kellett míg a Duna bal partjáról a II. (Wrbna) hadtestet a további támadáshoz áthozta. Az osztrák csapatok 27-én bevonultak Győrbe, melynek sáncait Görgei nem tartotta alkalmasnak hosszabb védelemre. A magyar csapatok számára az OHB a Vértes-hegységnél jelölte meg a következő védelmi állást, melyhez Perczel Mór tábornokot is felrendelte a Drávától. Az egyesülés azonban nem valósult meg, Perczel csapatait 30-án Mórnál Jellasics I. hadteste szétverte. Görgei, miután úgy ítélte meg, hogy ez a terület sem alkalmas a védelemre, folytatta a visszavonulást. A fősereg 31-én érkezett Buda előterébe, ahol ismét védelemhez állt fel. Időközben azonban — egy eredménytelen tárgyalási kísérlettel egyidőben — a magyar országgyűlés, a kormány, a fontosabb intézmények, üzemek a fővárosokat kiürítették és Debrecenbe, illetve Nagyváradra költöztek. A Pesten maradt katonai vezetők január 2-án tartottak haditanácsot, melyen elhatározták, a fővárosok védelem nélküli kiürítését és meghatározták a következő célt és a feladatokat. A védelem fő célja, egy a Tiszánál létrehozott csoportosítással az ellenség megállítása és lehetőség szerint a kezdeményezés átvétele volt. Ehhez a megerősített Perczel-hadtestet Szolnokra irányították és a Bácskában, valamint a Bánságban harcoló hadtestet is a Tisza középső folyásához rendelték. A Görgei vezette fel-dunai hadsereg feladata északi, majd észak-nyugati irányba fordulva megosztásra kény20