Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Csikány Tamás: Hadműveletek a főhadszintéren 1848-49-ben

mutatni. A magyar miniszterelnök azonban sürgette a támadók feltartóztatását, Teleki ennek ellenére visszavonult Veszprém, Székesfehérvár irányába. Közben a horvát bán csapataival elhagyta Nagykanizsát és két oszlopban Veszprém, illetve Enying irányába vonult, a főoszlop a Balaton déli partján. A sürgető események hatására a magyar országgyűlés szeptember 15-én felkérte István nádort, hogy vállalja el a magyar sereg főparancsnokságát. A következő napon pedig felhatalmazta arra is, hogy tárgyalásokat kezdjen Jellasiccsal. A nádor a Balatonhoz, a bán elé sietett, a találkozó azonban elmaradt. A nádor visszatért Pestre, majd Bécsbe utazott, ahonnan már nem tért vissza Magyarországra. Közben az ország készült az ellenállásra, Kossuth az Alföldön toborzott, a rendelkezésre álló és az újonnan szervezett csapatokat pedig az új fővezér, Móga János altábornagy parancsnoksága alatt gyülekeztek. A Velencei-tó északi partján álló magyar haderő — Teleki visszavonuló seregével egyesülve — a miniszterelnök jelenlétében megtartott sukorói haditanács határozata értelmében nem folytatta a hátrálást, hanem megállt és készült a csata elvállalására. Jellasics serege szeptember 28-án már Székesfehérvár és Pákozd között állt. Ezen a napon kiderült, hogy a magyarok nem hátrálnak tovább. Jellasics elhatározta, hogy másnap megtámadja a magyar csapatokat. Terve szerint csapatait három oszlopba sorakoztatta, a baloldalinak lett volna a feladata a magyar harcrend megkerülése és a tó felé szorítása a közép támogatásával. A bán személyesen a középső oszlopot vezette. Szeptember 29-én reggel a mintegy 17 500 fős magyar sereg Pákozd és Sukoró között várta a támadást. A bán terve szerint a horvát balszárny — a tüzérségi tűz megnyitása után — hat óra körül meg is kezdte a támadást. A Kempen-hadosztály előretörése azonban rövidesen elakadt. A heves tüzérségi tűzben a közép támadása sem vezetett sikerre. Jellasics ismét előre rendelte a balszárnyat, de ismét eredménytelenül és kudarcba fulladt a közép újabb kísérlete is. Ezután koradélutánig folyt a tüzérségi párbaj. A magyar tüzérség ebben fölényesen felülmúlta ellenfelét. A sikertelenséget látva a bán három napos fegyverszünetet kötött Mógával. Ezt követően tájékozódott a Roth és Philippovics tábornok által vezetett tartalékhadosztály helyzetéről. Miután kiderült, hogy erre az erőre egyelőre nem számíthat, Komárom felé elvonult. Első célja az volt, hogy bejusson a várba, de miután ott zárt kapukra talált, továbbvonult Győr, Mosonmagyaróvár felé. Október 3-án az uralkodó Jellasicsot nevezte ki a magyarországi császári-királyi hadak főparancsnokává, feloszlatta a magyar országgyűlést és az országban bevezette a haditörvényeket. Ezen manifesztumnak azonban nem tudott érvényt szerezni, hisz a bán éppen Bécs felé tartott. Az események menetét, nem sokkal később, már az október 6-i bécsi forradalom határozta meg. A magyar sereg a pákozdi csata után meglehetősen körülményesen ugyan, de megindult Jellasics után. Egy részük pedig ugyanakkor Roth és Philippovics csapatait kényszerítette fegyverletételre. A magyar csapatok Parndorfig követték a horvát erőket, itt táborba szálltak. Vártak arra, hogy a politikai és a katonai vezetés eldöntse, mi legyen a további tennivaló. Ezzel kapcsolatban azonban október végéig nem született határo18