Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Csikány Tamás: Hadműveletek a főhadszintéren 1848-49-ben

A jobbszárnyon augusztus második felének legjelentősebb eseménye Fehértemplom hősies megvédése volt. 1848. szeptember 2-án a magyar csapatok, bevették a perlaszi szerb tábort, ezzel a déli hadszíntéren első jelentős győzelmüket aratták. A megelőző időszak nem sok eredményt felmutató harcai után ennek az ütközetnek a megnyerése azt mutatta, hogy a megerődített szerb táborok ellen is lehet sikeresen harcolni. A győzelem, még ha a tábor teljes állományát nem is sikerült megsemmisíteni, jelentősnek mondható. Hatására a jarkováci tábor feloszlott, a környékbeli helységek pedig megadták magukat. Az ütközet után üldözésre nem került sor, mivel a Tisza mögé visszavonuló szerbek a hidakat felgyújtották. Emiatt Titel felé továbbtámadni sem lehetett. A viszszatérést sürgette az is, hogy időközben egy újabb szerb tábor létesült Tomasevácon. A perlaszi győzelem után a figyelem ismét a Bácska felé fordult. A lemondott Bechtold altábornagy helyét a hadügyminiszter Mészáros Lázár tábornok vette át, akivel szemben az volt a minimális elvárás, hogy Szenttamást foglalja el. Mészáros ehhez minden segítséget megkapott, ennek ellenére a szeptember 21-én végrehajtott támadás kudarcot vallott. Ezt követően a magyar vezetés figyelmét teljes egészében a horvát támadás visszaverése kötötte le. Josip Jellasics horvát bán Magyarország elleni első katonai fellépése az volt, hogy augusztus 31-én horvát csapatok szállták meg Fiume és Buccari városát. Ezt a magyar kormány semmilyen eszközzel sem tudta megakadályozni. Jellasics ezt követően nyíltan gyűjtötte csapatait. Ezek zömét határőrök adták — bár korántsem a legjobbak, hisz azok még Itáliában voltak —, valamint gyenge kiképzettségű és fegyverzetű nemzetőrök és népfelkelők. A sereg összlétszáma ugyan meghaladta az 50 000 főt, harcértéke azonban meglehetősen alacsony volt. A Dráva bal partján egy június óta szerveződő magyar őrsereg állomásozott, melynek állományát kb. 23 000 dunántúli nemzetőr adta. A tényleges erőt azonban a 6000 főnyi honvéd- és sorkatonaság jelentette. A védelem központja Nagykanizsán és Pécsett volt. A sereg parancsnokságát augusztus 19-e óta Teleki Ádám vezérőrnagy látta el, a kormánybiztosi feladatokat Csány László végezte. Csány szeptember 12-én jelentette, hogy Jellasics csapatai Légrádnál átkeltek a folyón. Az előző napon valóban megkezdődött a horvát fősereg átkelése, melyet a tartalék hadtest 21-én követett Drávasztáránál. A támadás napján a Dráva-menti magyar sereg nemzetőr csapatait éppen váltotta. A csapatok 300 kilométeres szakaszt védtek, így az egyébként is túlerőben lévő horvát csapatoknak nem okozott gondot az átkelés. Teleki a közvetlen parancsnoksága alatt álló sor és honvéd csapatokkal Nagykanizsától Keszthelyig hátrált. Ezzel a drávai védvonal felbomlott. Keszthelyen a magyar táborban teljes volt a bizonytalanság, nem tudták Jellasics igazi célját, nem voltak tisztában támadásának jogosságával, az udvar álláspontjával. Mindezek mellett a horvát seregben a nemzeti zászlók mellett sűrűn lehetett látni a fekete-sárga császári zászlókat is. Teleki a helyzet tisztázása érdekében tiszti küldöttséget menesztett Jellasicshoz, aki azonban semmilyen meghatalmazást nem tudott fel17