Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Kedves Gyula: A szabadságharc hadserege

ködő székelyföldi üzemek termelése is. Kolozsváron egy kisebb fegyvergyár működött, tevékenysége jórészt a lőfegverek javítására, illetve átalakítására korlátozódott. 1849 májusától, az újra magyar kézre került krassói iparvidék is bekapcsolódott a hadianyagtermelésbe. Időközben Komáromban is létesült egy kisebb telep. A hadsereg felszereléssel és élelemmel való ellátását kormánybiztosok irányították, több-kevesebb sikerrel. Sok esetben az alakulat szervezési központjában működő törvényhatóságok intézték a felszerelést, de a munkálatokat a fővárosban székelő Országos Ruházati Bizottmány fogta össze. Az élelmezés minden esetben a helyi törvényhatóságok feladata volt. Komolyabb hiányosságok csak a nyári hadjáratban jelentkeztek, amikor már mutatkoztak az ország gazdasági kimerülésének jelei. A szabadságharc hadseregének egyik legsajátosabb vonása, hogy szervezése gyakorlatilag be sem fejeződött, még a világosi fegyverletételt követően is állítottak fel új alakulatokat Komáromban. A szervezés során számtalanszor kellett „improvizálni", ennek ellenére a lehetőségekhez képest maximálisan törekedtek a modern elvek alapján történő hadseregépítésre. 1849 áprilisában az országgyűlés újabb 50 000 újonc besorozásáról döntött, s napokon belül ország szerte megindult az újoncozás. Az ezt követően felállított zászlóaljak felszerelése, s főleg felfegyverzése azonban már jócskán hagyott maga után kívánnivalókat. Emiatt ezek az alakulatok már nem voltak igazán ütőképesek. 1849 júliusában újabb tucatnyi alakulat szerveződött, az Alföldön népfelkelést hirdettek. A harchoz elengedhetetlenül szükséges fegyverrel (szuronyos puska) viszont már nem tudták ezeket ellátni, s a lándzsás, kaszás alakulatok bizony többnyire csak az ellátás költségeit növelték. Az ostromzár alá került Komáromban viszont igazi reguláris alakulatokat is felállítottak. 1849. augusztus 3-án Klapka egy nagyerejű kitöréssel szétzúzta a császári ostromzárat és felszabadította a Dunántúl északi felét, ahol azonnal megindította az újoncozást. Amikor egy bő hét múltán visszakényszerült az erődítménybe 5000 főnyi újonc erősítette a védősereget. Ezekből 4 új honvédzászlóalj alakult, amelyeket előírásszerűen felszerelték és felfegyverezték. A Komáromba szoruló önkéntesekből és az alakulatuktól elszakadt huszárokból pedig egy teljes huszárosztályt állítottak fel, amivel a 6. (Württenberg) huszárezredet komplettírozták. (Ekkor már tudott dolog volt a magyar tábori seregtestek fegyverletétele, s így az ezred Erdélyben harcoló osztályának megsemmisülése is.) Emellett gránátos osztályt és hidász csapatot is szerveztek. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a hadseregszervezésre szinte teljesen alkalmatlan helyzet ellenére sikerült 1848-49-ben egy olyan reguláris alapokon felállított tömeghadsereget szervezni, amely megfelelt az akkori európai követelményeknek. Mátyás király hadserege óta az első volt ez a haderő Magyarországon, amely megközelítette, sőt sok esetben egyértelműen el is érte a szembenálló haderők minőségét. 15