Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Csikány Tamás: Hadműveletek a főhadszintéren 1848-49-ben

Csikány Tamás Hadműveletek a főhadszintéren 1848-ban Már 1848 tavaszán megmutatkoztak első jelei annak, hogy a magyar kormány számára az egyik legnagyobb gondot a szerb kérdés megoldása jelenti majd. A Délvidéken élő szerbek önállósági törekvései — a Szerb Fejedelemség hathatós támogatásával — olyan súlyos helyzetet teremtettek, amelyet sürgősen, katonai eszközökkel kellett megoldani. Ez egyébként jelentősen meggyorsította a magyar hadsereg szervezésének folyamatát is. A szerbek önálló vajdaságot, illetve a horvátokkal és a dalmátokkal a „három-egy királyságot" követeltek és ennek készek voltak fegyverrel is nyomatékot adni. Ennek megfelelően a határőrök, a fejedelemségből érkezett „szerviánusok"-kal, a helyi nemzetőrökkel és népfelkelőkkel együtt táborokba gyűltek. A táborokat sáncokkal megerősítették, védelmüket megszervezték és ezekből kiindulva, rendszerint szekereken, meglepetésszerűen támadtak magyar falvakra, csapatokra és ide vonultak vissza. A legfontosabb szerb táborok a bácskai részen: a római sáncok Goszpodnice központtal, Szenttamás és a Titeli-fennsík voltak, a Tiszától keletre pedig Periasz, Alibunár és Pancsova. A Délvidéken mindeddig — a várak kivételével — csak határőr ezredek voltak, így ott sem sorezredek, sem az újonnan szervezett magyar csapatok nem állomásoztak. A magyar kormány tehát elhatározta, hogy a lehető leghamarabb egy védelmi vonalat hoz létre a rendelkezésére álló fegyveres erőkből. 1848 júliusától, elsősorban a környék nemzetőreiből, kialakult az a rendszer, melynek egyik részét a Duna ellenőrzésére Novoszelotól Ofutakig húzódó vonal, másik részét pedig az ókéri tábor jelentette. Augusztus elején a védvonal jobbszárnyán lévő Verbász környékén 11 842 gyalogos és 570 lovas, Obecsénél 5500 gyalogos és 625 lovas, a balszárnyi Nagybecskereken 3100 gyalogos és 300 lovas nemzetőr állomásozott. A védvonal tömegét a nemzetőrök jelentették, de igazi harcértékét az idevezényelt sorzászlóaljak, majd az 1848. május 15-ei kormányrendeletet követően az elsőként felállított honvédzászlóaljak adták. Számukra a tábort eredetileg Szegeden jelölték ki, ide kívánták összevonni a csapatokat. A sorcsapatokat azonban beérkezésük után azonnal a vonalba tolták előre, hisz ezek megelőzték a más megyékből érkező nemzetőrökét. Június végén a sereg parancsnokává Philip Bechtold altábornagyot nevezték ki, aki négy dandárt hozott létre. Hadereje ekkor 15 000 főt tett ki. Ez a létszám augusztus közepére már 45 000 főre gyarapodott. Bechtold tábornok csapatait táborokba osztva helyezte el, védővonalat húzva a szerb csapatok elé. A védvonal a következő táborokból állt: jobbszárnyon a verbászi, középen az óbecsei, a balszárnyon a nagybecskereki, illetve a verseci. A szerbek előretolt megerődített tábora Szenttamás volt. Ennek elfoglalására már július közepén kísérletet tettek a magyar csapatok, de a vállalkozás kudarccal végződött. Augusztus 19-én egy újabb kísérletre került sor, de ezúttal sem jártak nagyobb sikerrel. 16