Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Kedves Gyula: A szabadságharc hadserege

szakban teljesen szokatlanul gőzgépekkel hajtott hajókon alapult. A Mészáros hadigőzös volt az akkori Európa első gőzerejű folyami hadihajója. De még ennél is tovább mentek a hadsereg modernizálásában a legkorszerűbb technika alkalmazásában, mert páncélos hadihajók szolgálatba állítását is tervezte a magyar hadvezetés. A gépeket legyártatták Angliában, az óbudai hajógyárban pedig elkezdődött a páncéllemezekkel borított hajótest megépítése is, de az összeszerelést meghiúsította Windisch-Grätz gyors előretörése 1848 december végén, aminek eredményeképpen a hajógyár is hatalmába került 1849. január 5-én. A legmodernebb hadseregszervezési elveknek felelt meg a vadászcsapatok felállítása, amelyek a gyalogság egyik speciális csapatnemét alkották. A napóleoni háborúkban megváltozott harcászati elvek felértékelték a könnyűgyalogság szerepét, amely a terepadottságok kihasználásával, kisebb csoportokban, önállóan is képes tevékenykedni. A vadászok különösen a hegyvidéki harcokban használhatók jól. A császári-királyi hadsereg 12 vadászzászlóaljjal és egy 4 zászlóaljas tiroli vadászezreddel rendelkezett, de magyar alakulat nem volt közöttük. így az első vadászcsapatok a főleg német nemzetiségű városok (Pozsony, Sopron, Selmecbánya) polgárőrségeire támaszkodva, önkéntesekből szerveződtek. 1848 decemberében pedig, Ormai Norbert őrnagy vezetésével, nagyobb méretekben is megindult a vadászcsapatok szervezése. Minden alakulattól eltérő, sajátos szerkezettel 4 ezredet állítottak fel, ezredenként 16 századdal. A századokat párosával, 8 osztályban fogták össze. Zászlóaljkötelék nem volt. Közel 8000 ember került így a reguláris katonaság soraiba, bár Ormai a szervezés során többnyire áthágta a katonaállítás előírásait. A szabadságharc végéig még több vadászalakulat is szerveződött, többnyire önkéntes alapon, vagy töredékalakulatok összevonásával! Nagy részük Erdélyben, illetve a Kárpátok felső-magyarországi átjáróit biztosító IX. hadtestben harcolt, de a többi hadtestekbe is előbb-utóbb beosztottak legalább egy osztálynyi vadászt. A december végére már 100 000, 1849 nyarán pedig 170 000 főt számláló hadsereg felszerelése, felfegyverzése és ellátása hallatlan nehézségekbe ütközött. A probléma alapvető oka Magyarország ipari elmaradottsága volt, mely leginkább a fegyverés lőszergyártás megszervezését nehezítette. Az országban lévő fegyverraktárak 1848 őszére kiürültek, és a külföldi vásárlások — bár Sztankó Soma százados ügyességének köszönhetően mintegy 250 000 belga és angol puska érkezett — lehetetlenné váltak Magyarország határainak császári-királyi csapatok általi lezárásával. A fegyver- és lőszergyártás ennek ellenére a lehetőségeket már szinte meghaladó mértékben folyt Láhner György tábornok irányításával. 1848 végéig a főváros, azt követően Nagyvárad körzete volt a magyar hadiipari központ. Emellett jelentős szerep jutott a felső-magyarországi bányavárosoknak, illetve az ekkor fejlődésnek induló szepesi és gömöri iparvidéknek, ahol többnyire a vasművekhez, öntödékhez kötődtek a hadiüzemeknek csak jóindulattal nevezhető műhelyek. Diósgyőr a szuronygyártás egyik legfontosabb bázisa volt. A Kárpátalján kisebb üzemekben folyt a hadianyag termelés, itt 1849 tavaszától már ágyúöntéssel és -fúrással is próbálkoztak. Az erdélyi hadműveletek szempontjából kiemelkedő szerepet játszott a Nagybánya körzetében kialakított lőszergyártó bázis. Jelentős volt a Gábor Áron vezetésével mű14