Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Kedves Gyula: A szabadságharc hadserege

kezdve részenként, több hadszíntéren is harcolva, végigküzdötték a szabadságharcot. A szabadságharc leverése után a császári csapatok fogságába esett Peter Giront kivégez­ték. A legnagyobb létszámú külföldi egység a Lengyel Légió volt. Bár a galíciai lengyelek küldötteivel már október 10-én megállapodás született egy légió felállításáról, megalakulása igazi időpontjának a november 26-i zászlószentelést tarthatjuk A szerve­zés Józef Wysocki őrnagy parancsnoksága alatt egy zászlóajnyi erővel kezdődött, két századuk december 4-én Aradnál már ki is tüntette magát. A későbbiekben a felsőma­gyarországi hadtestben, majd Erdélyben is szerveztek lengyel alakulatokat. Összevoná­sukra és egységes alakulattá szervezésükre (az erdélyiek kivételével) 1849. május végén került sor Miskolcon, az időközben tábornokká előlépett Wysocki főparancsnoksága alatt. A 2400 főnyi légiót egy három gyalogos zászlóaljból álló dandár, két lovasezredbe szervezett négy ulánus század, két tüzér félüteg és egy utászkülönítmény alkotta. Er­délyben Bem külön Lengyel Légiót szervezett, mintegy 1000 főnyi létszámmal, ez az alakulat azonban az orosz túlerővel vívott harcban felmorzsolódott. A Wysocki vezé­nyelte Lengyel Légió az utolsó pillanatig harcolt, 1849. augusztus 20-án a déli hadsereg utolsó harcképes egységeként hagyta el Magyarországot. Utolsóként az Olasz Légió alakult meg, bár számos olasz katona kezdetektől támogatta a szabadságharcot. A Magyarországon állomásozó 16. (Zanini) sorgyalogez­red két zászlóalja letette az esküt az alkotmányra, s a honvédsereghez csatlakozott. Az egyik zászlóalj a kápolnai csatában 1849. február 27-én fogságba esett, a maradék századok különböző hadszíntereken morzsolódtak fel. 1849 márciusában határozta el a szabadságharc politikai vezetése, hogy a honvédseregben harcoló olaszok összegyűjté­sével légiót állítanak fel. Május végén a szárd-piemonti kormány rendkívüli követeként Magyarországra érkezett Alessandro Monti báróra bízták a légió parancsnokságát, ez­redesi ranggal. A 1024 emberből álló légió két gyalogos zászlóaljból és egy 120 fős svalizsér századból állt. Augusztus elején a tiszai átkelők védelme során kapcsolódtak be a hadműveletekbe, ragyogóan helytálltak a keserves, veszteségteljes bánsági ütkö­zetekben és a Lengyel Légióval együtt hagyták el az országot. Itt kell megemlítenünk még a Frangepán szabadcsapatot, amely 1848 októberében a 23. (Ceccopieri) sorgya­logezred néhány száz olasz katonájából alakult meg, s Lipótvár 1849 februári feladásáig szolgált. A többi fegyvernemtől eltérően a tüzérség felállításánál nem lehetett magyar sorkatonaságra támaszkodni. A Magyarországon állomásozó 5. (Bervaldo) tüzérezred cseh-német legénységű volt, így 1848 őszétől egyre kevésbé lehetett számítani rá, mígnem december végén többségük megtagadta a szolgálatot és hadifogságba került. Több mint kétszáz tüzér azonban idegen származása ellenére is szolgálatban maradt, becsülettel helytállt, sőt a honvédtüzérség vezetőinek egy része is az ezred tisztikarából került ki. Ezt a szakembergárdát egészítették ki az 1848 nyarán önkéntes honvédtüzér­nekjelentkezett fiatal értelmiségiek, akik matematikai előképzettségük révén rendkívüli gyorsasággal és eredménnyel sajátították el a tüzérségi ismereteket. Az első tüzérüteget már az első honvédzászlóaljak felállításával egyidőben meg­szervezték, majd augusztusban újabb önkéntesek toborzására és kiképzésére került sor 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom