Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)
Kedves Gyula: A szabadságharc hadserege
tevékenységét kiegészítő tevékenységre szorítkoztak. Az 1848 nyarán, kora őszén szervezett szabadcsapatok — mint ennek a típusnak a legértékesebb részei — többnyire 1848 október-november folyamán honvédzászlóaljakká alakultak át, illetve lovasságuk újonnan szervezett huszárezredek magját adták. Négy honvédzászlóalj alakult belőlük, illeve öt huszárezredhez adtak legénységet. A szabadcsapatok szervezése tulajdonképpen a szabadságharc alatt végig folyt, bár a kedvezőtlen tapasztalatok hatására alakításuk üteme jó időre lelassult, de 1849 nyarán újra előtérbe kerültek a kifejezetten gerilla csapatok szervezése során. Ebből egy honvédzászlóalj szerveződött 1849 áprilisában. Összegezve 28 gyalogos zászlóalj és 5 huszárezrednek keretet adó legénység került ki az önkéntes alakulatokból. Ebben az 1848 szeptember végéig tartó időszakban a magyar honvédelem legfontosabb szervezője, s így a honvédsereg megalapozója gr. Batthyány Lajos miniszterelnök volt. A Pákozdnál helytálló, s az ellenséges támadást visszaverő magyar hadsereg sikerét javarészt az ő szervezőmunkája alapozta meg. A szeptemberi válság leküzdése után a forradalom erői vívmányaik védelmében modern hadsereg megteremtésére kényszerültek, mert az október 4-i uralkodói manifesztum után nyilvánvalóvá vált, hogy rövidesen bekövetkezik a császári-királyi hadsereg teljes erejű támadása is. Ezt a támadást az október 6-án kitörő bécsi felkelés decemberig elodázta s a lélegzetvételnyi időt, az ideiglenes kormány szerepét betöltő Országos Honvédelmi Bizottmány, Kossuth Lajos vezetésével, az önvédelmi harc erőinek megszervezésére fordíthatta. A legfontosabb feladat a hadsereg létszámának növelése volt. A katonaállítási törvény alapján uralkodói szentesítés nélkül is országszerte megindult a honvédsorozás, (ez is Batthyány kezdeményezésére történt) ami gyakorlatilag általános hadkötelezettséget jelentett. A képviselőház még Jellasics támadásának megindulásakor elrendelte az újoncozást, ami az első honvédzászlóaljhoz hasonlóan önkéntesek toborzására irányult. Az eredményesség érdekében azonban rövidesen áttértek a sorozásra, s minden törvényhatóságra kivetették az „újonckvótát", 127 lakos után 2 újoncot kellett az októberben megalakult 16 honvédzászlóaljba küldeni. November folyamán további 15 honvédzászlóalj szervezésére került sor a törvényhatóságok által kiállított sorozott újoncokból, s zömében erre az időszakra esett az önkéntes alakulatok regularizálása, vagyis honvédzászlóaljjá történő átszervezése is. A év végéig az országgyűlés szeptember 12-i rendeletében megszabott 42 000 főnél jóval több újonc került a hadseregbe, így lehetővé vált a többi fegyvernem fejlesztése is, amelyek nélkül modern hadsereg nem létezhetett. A lovasság megszervezésekor valamivel könnyebb helyzetben volt a szabadságharc politikai és katonai vezetése, mint más fegyvernemek esetében. Ennél a fegyvernemnél volt ugyanis a legnagyobb a magyar legénységű alakulatok aránya a császári-királyi hadseregen belül. Gondot jelentett viszont, hogy a lovasság egyetlen csapatnemre, a könnyűlovas huszárságra korlátozódott. A későbbiekben, rendkívül szerteágazó feladataik mellett (felderítés, tábor- és menetbiztosítás, portyázás, rendfenntartás), a huszároknak kellett a nehézlovasság szerepét is (csatadöntő áttöréses rohamok végre10
