Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Kedves Gyula: A szabadságharc hadserege

jelentkező nemzetőrökből. Az önkéntes nemzetőrség megszervezésére a gondolat megszületésétől számítva mintegy 2 hónap alatt került sor. Adélvidéki nyári hadműveleteket bemutató előadásból már kiderült, hogy az ott lévő megbízható katonaság létszáma kevés volt, s a tízezrével mozgósított nemzetőrség nem alkalmas azok kiegészítésére. Még mielőtt a gyakorlatban igazolódott volna a nemzetőrség alkalmatlansága, már felvetődött egyes kormányférfiakban más lehetőségek keresése. Mint legtöbbször, most is a spórolás játszott főszerepet, s ahogy az rendesen lenni szokott, a kormány legspórolósabb embere, a pénzügyminiszter emelt szót a nemzetőrség inkább pénzpocsékolást mintsem eredményeket felmutató alkalmazása ellen. 1848. július 19-én az állami költségvetés túlzott megterhelése miatt aggódó pénzügyminiszter Kossuth Lajos a nemzetőrök közül toborzott önkéntes csapatok szervezésére tett javaslatot levelében a hadügyminiszternek, Mészáros Lázárnak, illetve a nemzetőrség fölötti közvetlen felügyeletet gyakorló Baldacci Manó ezredesnek, az Országos Nemzetőri Haditanács elnökének. Szerinte a „mozgó" nemzetőrség helyett csak olyan nemzetőröket kellene hadszíntérre indítani, akik nem csak rövid időre, néhány hétre, „hanem amennyi időre szükség van, arra önként vállalkoznának." Ennek következtében Mészáros Lázár hadügyminiszter azt ajánlotta gr. Dégenfeld Imre szabolcsi főispánnak, hogy önkéntes csapatokat állítsanak fel. A főispán azonnal tudósította a vármegyét a tervről, s 1848. július 22-én kelt levele közli „a megyéből 1000 vagy 1500 nemzetőr, ha lehet önkéntesekből kiállítva fog Szeged alá a táborba indíttatni", s kéri, hogy a hadügyminiszter utasításának megérkezéséig ne várjanak, hanem kezdjék meg az önkéntes egység felállítására az előkészületeket. Ez volt az első (félig-meddig még magánkezdeményezésből induló) lépés az önkéntes nemzetőrség szervezésére, de a kormányszervek napokon belül hozzáláttak az új típusú fegyveres erő hivatalos életre hívásához. Az új típusú nemzetőrség végleges formáját a kormány augusztus 27-i rendelete adta meg. Az ország négy kerületében egy-egy táborban szándékoztak az önkéntes nemzetőr egységeket összevonni, s a táborok élére egy-egy honvéd őrnagyot állítottak. A táborokban azonban csak sebtében tudták megszervezni az alakulatokat, máris be kellett azokat vetni a császári-királyi csapatokkal megerősített Jellasics-féle horvát támadással szemben. Az ellenséges támadás visszaverésében a magyar sorkatonaság és a honvéd zászlóaljak mellett ezeknek az önkéntes csapatoknak jutott a legfontosabb szerep. Hasonló körülmények között szabadcsapatoknak nevezett önkéntes alakulatokat is szerveztek, legtöbbjük az önkéntes nemzetőrökkel együtt az év végéig reguláris honvéd zászlóaljjá alakult át. 1848 őszén 8, 1849 január-április között további 8 önkéntes nemzetőr zászlóaljból szerveztek honvédzászlóaljat. Ezek között olyan kiváló alakulatok is voltak, amelyek a nyári hadjárat során a sorkatonaság és az első honvédzászlóaljak harcértékét is elérték. Májusban 3, a nyár folyamán 4 önkéntes nemzetőrzászlóalj alakult honvéddé, utóbbiak azonban már az ekkor felállított honvédzászlóaljakhoz hasonlóan rosszul felfegyverzettek, s csekély harcértékkel bíróak voltak. Kevésbé értékes alkotórésznek bizonyultak a szabadcsapatok, amelyek néhány hónapos szolgálatra vállalkozva, eleve csak korlátozott, rendszerint a reguláris haderő 9