Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)
Mályusz Miklós: A Mályusz család
eperjesi vértanúk sorában tart nyilván a magyar történelem. A protestáns vonal követhető. Dédapámék nagy házat vittek Besztercebányán, s igen nagy jómódban éltek. Mind a négy fiuknak: Károlynak, Egyednek, Györgynek (nagyapánknak) és Bélának saját lova volt, házitanító működött mellettük, önkéntesi évüket előkelő és rém drága fegyvernemeknél teljesítették és bizony sokáig elidőztek jogi tanulmányaiknál. Vizsgáival csak már az apa halála után orvosként végzett legfiatalabb fiú, Béla sietett — bizony, fenn volt az ernyő, de volt kas is. Egy ideig. Mert azután egy takarékpénztári csőd során szinte teljesen elúszott a vagyon, a nagy évi jövedelem megmaradt ugyan, de már a kas hiányzott. Azután 1885-ben meghalt dédapám, a besztercebányai és a szliácsi házat el kellett adni. így bizony már nem sok maradt, s ami maradt, az is jórészt elveszett dédanyánk kezén, aki úgy akart pénzhez jutni, hogy tőzsdézett. Kétségbeesett aktivitással, de minden siker nélkül. így nagyapánkra, Mályusz Györgyre, a harmadikra a fiúk sorában, már egy-két szép bútoron kívül szinte semmi sem maradt, csak az igényesség, amihez a jólétben hozzászokott. A jólét ezután pedig csak fix jövedelemmel volt biztosítható, ő tehát levonta a konzekvenciákat, letette gyorsan jogi vizsgáit, még a bíróit is, megpályázott Turócszentmártonban egy jegyzői állást, és ezután haláláig szolgálta a magyar államot. Először albíróként Liptószentmiklóson, majd itt Makón, ahova az akkori szokásokkal ellentétben azonnal vezető járásbírónak nevezték ki, sőt rábízták az akkor újonnan épülő bírósági épület munkáinak ellenőrzését is, végül pedig Szegeden. Persze mindenütt közismert személyiség volt. Ránk maradt fényképein nagyon csinos férfi látható, tudjuk, hogy sokat adott tartására, e téren is igen jól illett hozzá felesége, Ruttkay Anna, aki ugyan nem lehetett nagyon okos, de hosszú sor ősre nézhetett vissza és kimondottan szép asszony volt. És, horribile dictu, katolikus. Mind nagyapám, mind legidősebb bátyja, Károly, rövid életűek voltak, mindketten szívinfarktusban haltak meg ötvenedik életévük betöltése előtt. Nagyapám halála évében Apánk még csak tizenkét éves volt. A család életszínvonala ezután nagyon leesett. Apám is pénzkeresésre szorult, órákat adott, s a megkeresett pénzt elosztotta a családi kassza és szenvedélye, a könyvvásárlás között. Erről még beszélek. Nagyapám után hat gyerek maradt, akik számomra már mind élő valóságként szerepeltek, ha nagyon különbözően is. A vallási hagyomány nagyszüleink vegyesházasságában már nem volt követhető, de a művelődéshez való ragaszkodás igen, mind a hat gyerek végzett valamit, egyetemet, műegyetemet, jogi akadémiát, a lányok tanítóképzőt. A sorrend itt Gizella, ismét egy Egyed, Géza, Elemér, Tibor és a pár héttel apja halála előtt született és a legkevesebbet élt boldogtalan kis Emmi. Gizella szép volt, de rémes természettel verte meg a sors, egy orvoshoz ment férjhez, akiről a család bizony nem sokat tartott, jó körülmények között rosszul éltek. Egyed jogászként az OTI szakértőjeként működött, neki is elég jól ment sora, méltóságos úr lett, igen későn, csak a háború végén nősült meg, a család szerint teljesen feleslegesen. Gézát, hozzá korban legközelebb álló bátyját Apám a család legokosabb tagjának tartotta. Könnyen tanult, mérnök lett belőle, élete nagy részében a postánál dolgozott. Mind Egyed, mind Géza tisztként végigharcolták az első világháborút. Apámat azonban, noha a háború vége felé félévenként sorozták, „rendkívül súlyos szívbajára" való tekintettel sohase hívták be. 6
