Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)

Mályusz Miklós: A Mályusz család

sikerült elérnie, sose lett belőle dékán, pedig az szeretett volna lenni. Saját tapasztalatomból mondhatom, hogy megint csak szerencséje volt. S szerencsés maradt halála után is, mert íme, igazolta, hogy a „senki sem próféta a saját hazájában" az ő esetében nem igaz, s hogy neve fennmarad mindaddig, amíg magyar történetírás létezik. Ezzel, azt hiszem, mindent elmondtam, amit akartam. Utolsó szavaim szülővárosa képviselőihez szólnak. Beszédem eddig talán kissé elfogult volt. Amit azonban most mondok, azt pártatlanul mondom: a család hálás Makó városának ezért a szimpóziumért, ami biztos, hogy hozzájárul majd nagy fia, Mályusz Elemér személyisége és munkássága helyes értékeléséhez. Hölgyeim és uraim, köszönöm szíves figyelmüket, és kérem, nézzék el nekem germanizmusoktól hemzsegő stílusomat! 12