Halmágyi Pál szerk.: IV. Honvéd emléknap Makón 1997. A Makói Múzeum Füzetei 91. (Makó, 1998)
Dr. Pálffy Géza: A bécsi katonai vezetés védelmi politikája a Temes—Maros vidékén a 16. század elejétől a 18. század közepéig
lyet korábban több ízben is — meglehetősen jelentős stratégiai hibát követvén el ezáltal — elhalasztott. Buda 1541-ben egyetlen ágyúlövés nélkül került a szultán kezébe, aki azután nemcsak Petrovics elődjét, Török Bálintot kapcsolta ki a magyarországi politikai és katonai küzdelemből konstantinápolyi örök rabságba hurcolásával, hanem részben magát a temesi ispánt is. A szultán ugyanis Buda elfoglalásakor a Temesközt mintegy szandzsákbégség gyanánt Petrovicsnak adományozta, neki hatalmi jelvényt, azaz zászlót, törökül szandzsákot küldve. Ezzel látszólag ugyan csak maga is megerősítette hűbérese, az ifjú János Zsigmond egyik legfőbb hívének már közel egy évtizedes ottani kormányzását, ténylegesen azonban abbéli szándékát deklarálta, hogy előbb-utóbb igényt tart ennek a tiszántúli területnek birodalmába történő integrálására. A „virtuális temesközi szandzsák" — miként a kiváló oszmanista, Fodor Pál nevezte —, azaz a megfogyatkozott területű alsó részek főkapitánysága, ekkor azonban ténylegesen még nem vált a török birodalom integer részévé, hanem továbbra is Petrovics igazgatása alatt maradt. Szulejmán szultán mégis aligha gondolta, hogy tíz esztendővel később lesz majd valaki, aki megpróbálkozik egyértelműen kinyilatkoztatott temesközi célkitűzéseinek keresztülhúzásával. Egy végletekig vakmerően, ugyanakkor legalább enynyire zseniálisan politizáló férfiúval azonban még ő sem számolt kellőképpen. György barátnak viszont 1551-ben valóban sikerült meglepnie. Habsburg főkapitányság Temesvár, majd Várad központtal a török ellen (1551-1557) 1551-ben Fráter György még egyszer megpróbálkozott az 1542-ben előbb éppen általa szorgalmazott, utóbb azonban lefújt akcióval. Miután 1549-ben a nyírbátori tárgyalásokon fokozatosan előkészítette, 1551-ben páratlanul ügyes politizálással keresztülvitte a névleg az ifjú Szapolyai, ténylegesen azonban inkább önmaga kormányozta Keleti Magyar Királyság és az I. Ferdinánd irányította királyi Magyarország Habsburg fennhatóság alatt történő egyesítését. Számításaival azonban nemcsak a szultán, hanem saját akaratát is keresztülhúzta, hiszen alvinci kastélyában 1551. december 17-én éppen azok kardja végzett vele, akiket hosszú idő után ismét a Temesköz és Erdély tényleges birtoklásába juttatott. A Barát akciója ugyanis János Zsigmondot, Izabella királynét és magát Petrovics Pétert is a Szilézia szomszédságában fekvő oppeln-ratibori fejedelemségbe való távozásra kényszerítette. A Keleti Magyar Királyság mintegy 10 000 főnyi, főként német, cseh—morva, spanyol és magyar katonasággal történő megszállásakor, 1551 nyarán I. Ferdinánd finanszírozta őrség került Temesvár mellett az Erdély kapujának tartott Várad várába és a Maros-parti erősségekbe is. Az alsó részek főkapitányságának irányítását — továbbra is Temesvár központtal — Ferdinánd király 1551-ben egy esztendőre ideiglenes jelleggel, majd 1552 tavaszán immáron végleges kinevezéssel tapasztalt főtisztjére, Losonczy Istvánra bízta, aki a török előrenyomulása következtében egyre kisebb területre zsugorodó főkapitányság védelmére a vármegyei és nemesi csapatok mellett 1000 lovassal és 500 gyalogossal rendelkezett. Ezek közül 500 huszár és 300 hajdú közvetlenül Temesvár védelmét biztosította, míg a maradék katonaságot a környező jelentő20
