Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Gaskó Béla: Cincérek a Maros-parton

neveltük ki. Felméréseink idején (1974-tól 1985-ig) a Tisza és a Maros folyók védgátjain a két évesnél idősebb árvédelmi rőzserakások valóságos cincértenyészeteknek számítottak. Nem zárható ki, hogy a Dél-Alföldi populációt létrehozót erdélyi (esetleg bánsági) állomány eredetileg szintén Quercus tápnövényű egyedekből állt. A tápnövény tesztek során a fűzből kinevelt vetyeháti példányok ugyanis szinte azonos mértékben húzódtak rá a Salix alba és a Quercus robur rőzsére. A laborkörülmények között végzett vizsgálatok alatt a kontrollként kirakott Tilia cordata és Populus nigra ágkötegeken csak rövid ideig tartó, véletlenszerű mozgást észleltünk. Mivel a letöbb szerző (Bense 1995, Heyrovsky 1995, Kaszab 1971, Pánin és Savulescu 1961, Plavilstshikov 1934, 1940) a cincér kizárólagos tápnövényeként a tölgye(ke)t (Quercus sp.) említi, megnéztük mennyire csersav specialista a vetyeháti populáció. Tannin oldatba mártott vattával több alkalommal sikerült is gyenge tápnövény kereső reakciót kiváltanunk, de az eredmények korántsem szignifikánsak. A bakonyi és a Csongrád megyei kinevelések tanulságati figyelembe véve okkal tételezető fel, hogy az egymástól rendszertanilag távol álló fűzben és tölgyben egyaránt kifejlődő Phymatodes puncticollis oligofág species. Állatföldrajzilag a cincér Nyugat-Palearktikus elterjedési alaptípusú, pontomediterrán areájú quercetális faunakomponens. Bába (1982, 1986) szerint a balkáni refugiumokból szétterjedő (sylvanus) pontomediterrán elemek alapvetően a tölgyesekhez vagy a bükkösökhöz kötődnek. Dévai (1976) és Varga (1977) rendszerét alapul véve, az itteni tölgyelemek a moesiai-thraciai refugiumból expandáltak. Az ilyen fajok areája általában bővebb annál, mint ami a vörösbarna háncscincér elterjedéséről jelenlegi ismereteink alapján megrajzolható. A kisázsiai-szíriai részekről nincs semmiféle adatunk. Sajnos egy rejtett életmódú, szatellit jelleggel elterjedt, apró cincérről nagyon nehéz eldönteni, hogy hiánya mikor tényleges és mikor csak a kevés célirányos kutatás eredménye. A vörösbarna háncscincér első hazai bizonyító példányai Szeged-Vetyehátról származnak. Ezek 1974. 05.13-án jöttek elő egy 1974. 05. 02-án behozott árvédelmi rőzsekötegből A Phymatodes puncticollis legkorábbi terepadata 1974. 05.14. Vegyehát, legkésőbbi 1979. 06. 21. Makó. A tényleges rajzási idő ennél is rövidebb, rendszerint nem több három hétnél. Ez a periódus jó megközelítéssel május utolsó 11 és június első 10 napjára esik. Mind a lárvák fejlődése, mind a rajzás intenzitása hőösszegen alapuló folyamat, ezért erősen függ az adott év időjárásától. Enyhe, rövid telet követő, az átlagosnál melegebb vernalis és praeestivalis periódus esetén a rajzás korábban kezdődik és rövidebb idő alatt lefut. Hosszabb, hidegebb tél, hűvösebb tavasz után az imágók aktivitási időszaka később kezdődik. A Csongrád megyei adatok alapján semmiképpen sem tudunk csatlakozni Pánin és Savulescu (1961) véleményéhez, miszerint a rajzás elnyújtott, áprilistól júniusig tart. 1979. 06. 01. és 06. 07. között a makói strand melletti lejárónál 3 egymás mellett lévő árvédelmi rőzserakásnál vizsgáltuk az állatok napi aktivitását. A hét nap adatait egy rőzserakásra vonatkoztatva átlagoltuk. Eszerint az első vörösbarna háncscincérek 166