Halmágyi Pál: III. Honvéd emléknap Makón 1996. A Makói Múzeum Füzetei 87. (Makó, 1997)

Végh Ferenc altábornagy megnyitója

Végh Ferenc: Megnyitó Tisztelt Polgármester Úr! Hölgyeim és Uraim! Fiatalok, Kedves Hallgatóim! Nagyon örülök annak, hogy harmadik alkalommal lehetek itt és tarthatom meg a megnyitót annak ellenére, hogy közben a helyőrségek és beosztások is változtak, mégis megmaradt egy konstans pont, Makó, s ezen a napon honvéd emléknapot szervezünk és tartunk itt. Nagyon örülök annak is, hogy sok ismerős arccal már visszatérően találkozhatunk. Köszönöm szépen a felkérést. Engedjék meg, hogy csatlakozzam a polgármester úrhoz és az ő bevezetője után néhány gondolatot én is szóljak. Elsőként a mai nap programjának ismeretében kötelességemnek tartom kiemelni, hogy a rendező szervek, élükön Makó Város Önkormányzati Képviselőtestülete ismét és sokadszor, igen körültekintően szervezték meg a Honvéd Emléknap és Találkozó programját, folytatva a hagyományt és megtartva a rendezvény magas színvonalát. Tisztelem és méltányolom azt az újat akaró készséget és bátorságot, amellyel igyekeznek minden honvéd emléknapnak és találkozónak új tartalmat adni, illetve a rendezvények körét bővíteni. Az idén, a millecentenárium évében a makóiak felvállalták, hogy az országos ünnepi rendezvények sorában önállóan, új színnel és tartalommal emlékeznek meg az 1100 évvel ezelőtti honfoglalás eseményeiről, s a konferenciát az eddig bevált programokkal ötvözik. Az elmúlt hetekben az egész magyar nemzet és mindazok, akik magyarnak vallják magukat, együtt emlékeztek meg honfoglalásunk évfordulójáról. Őseink hosszú vándorlás után itt, a Kárpát medencében találtak végső otthonra. Otthonra és hazára, országteremtő, népet gyarapító és megőrző munkára. Számos néppel szemben, akik eltűntek a történelem színpadáról, mi fennmaradtunk és „él nemzet, e hazán", mint Vörösmarty írja a Szózat-ban. Azt mondják, hogy a történelem nem ismétli önmagát, de egy adott kor kihívása más történelmi körülmények között vagy ellenére, hasonló választ, döntést igényelhet, mint korábban. Ezer évvel ezelőtt az alapvető kérdés az volt, hogy tudunk-e, akarunk-e Európához csatlakozni. Szent István igenlő választ adott, amely biztosította fennmaradásunkat. Ennek érdekében egyik kezében kardot, másik kezében keresztet tartva megteremtette a feltételeket, hogy az európai népek nagy családjának egyenrangú tagjai lehessünk. Ma ismét a kor kérdéseként jelentkezik, hogy képesek vagyunk-e, akarunk-e az európai nemzetekhez tartozni. A kérdés most nem az, hogy fennmaradunk-e, hanem az, hogy lemaradunk-e vagy felzárkózunk? Nem vagyok kutató-történész, de meglévő ismereteim alapján úgy látom, hogy a makói térség története a honfoglalás korában, mint cseppben a tenger, jelzi a korabeli magyarság történetét. A legendákból közismert, hogy hajdanában ezen a vidéken Glád ivadéka, Ajtony uralkodott. A király több mint két évtizeden keresztül nagy toleranciával, bölcs mérséklettel viseltetett Ajtonnyal szemben. Ajtony 1015 tájékán szinte már független fejedelemmé vált és hatalma a görög szövetség révén igen megnövekedett. Ajtony előkelő, fényűző udvarában Csanádot nevezte ki hadai vezérének, de vele szemben egy idő után mégis bizalmatlan lett. Csanád a királyhoz menekült, aki engedékeny szívvel fogadta, és megbocsátott neki. Szent István 1028 táján, a nemzet nagyjainak tanácsára Csanádot tette meg az Ajtony ellen vonuló királyi csapatok fővezérének. Az első csatára Óbesenyő környékén került sor. 7