Halmágyi Pál: III. Honvéd emléknap Makón 1996. A Makói Múzeum Füzetei 87. (Makó, 1997)
Dr. Kristó Gyula: A magyar államalapítás néhány kérdése
jelentős létszámot képeztek, valamint azok a keleti szlávok, tehát Kijev környéki szlávok, akik a magyarok szomszédságában éltek, és akik földművelőkként védtelenek voltak a lovasnomád magyarok támadásaival szemben. A magyar állam megszületése című munkámban a magyar és a nemzetközi tudományos élet ítélete alá bocsátottam ezt a feltételezést. Szerintem a magyarság életében ez az államalapításnak az igazi időpontja. Ekkor a magyarságnál nomádállam jött létre, tehát olyan berendezkedés, amilyen a türkök, az avarok, a kazárok állama volt. Egy olyan állam jött létre, amelyik nem is hasonlított a későbbi államhoz. Ez az állam — bármennyire is furcsának tűnik ma — alapvetően etnikai uralmat testesített meg, tehát a magyarság a maga hét törzsével, magyar vezetőjével uralmat gyakorolt a magyarsághoz csatlakozott, a magyarság által alávetett népesség fölött, és ezt az államot Hétmagyarnak hívták. Ez szintén a steppe szabályai szerinti képződmény volt, tudniillik a steppén az államokat mindig egy számnévvel meg egy népnévvel jelezték. Az Onogur, ahonnan a magyarok hungar, venger, ongr stb. elnevezése származik, azt jelenti, hogy 10 ogur. Azután ismerjük a Tokuz-oguzt, amely 9 oguzt jelent és hadd ne folytassam tovább. A steppén olyan birodalmak jöttek létre, ahol az első tag egy számnév, a második tag pedig az uralmat gyakorló törzsnek vagy törzsi szövetségnek az elnevezése. És amire kiváltképpen fölhívnám a figyelmet, az az, hogy a Hétmagyart nem törökül nevezték meg, hanem magyarul. Tehát itt egy, alapvetően magyar állami berendezkedés jött létre. Ez olyan steppei berendezkedés volt, amelyik nem ismerte a magántulajdont, vagy legalábbis csak minimális mértékben, földmagántulajdont viszont semmi esetre sem alakított ki. Nem ismerte az ideológiai homogenizációt, tehát nem kényszerített erővel senkit sem egy bizonyos ideológia elfogadására. Roppant türelmes berendezkedés volt, amelyik ugyanakkor hallatlan szívóssággal, könyörtelenül behajtotta az adókat. Megkívánta azt, hogy tagjai személyesen vonuljanak hadba. Ugyanakkor ingatag volt amiatt, mert hiszen akik csatlakoztak hozzá, bármelyik pillanatban föllázadhattak ellene, kiválhattak belőle. Hiszen a magyarok is a kazárok közül úgy szakadtak ki, hogy fölébük nőttek a kazároknak. Tehát ez az állami képződmény egyszerre volt nagyon erőteljes elnyomó apparátust megtestesítő intézmény és ugyanakkor nagyon türelmes, mert maga is érezte ennek elképesztően törékeny voltát. Ez a magyar steppei állam a 10. század végéig fönnállt. Most nincs itt az ideje, módja, hely sincs, hogy az adatokat elősoroljam. Nagyjából azt kell mondjam, hogy ez az állami képződmény, amelyik tökéletesen megfelelt a steppei állami képződményeknek, másfél évszázadon keresztül állt fönn a magyaroknál, s lényegében véve a Kárpát-medencében tartózkodás első 100 évét ebben a szisztémában élték meg a magyarok. Az igazi váltás Szent Istvánnal jött el, egészen pontosan egy házassággal. Azzal a házassággal, amelyik 996-ban köttetett meg Szent István és az akkoriban bajor herceg — hamarosan, néhány év múlva német király, majd német—római császár, II. Henrik — húga, Gizella között (amelynek éppen az idén van 1000 esztendeje), és ezzel a házassággal kapott a magyar történelem teljesen új perspektívát. Ne lepődjünk meg ezen! A középkor országa dinasztiákban létezik. Ezért nagyon fontos a dinasztia házassági politikája. Kelet-Közép Európában elsőként — ezt nyomatékosan alá kell húzni — a magyar barbár nagyfejedelem, Géza nyerte el feleségül a maga fia számára az előkelő, régen keresztény, fejlett Bajorország hercegének a testvérét, s ez óriási dolog volt. Ha most lenne időm, de hát nincs, akkor elmondanám, hogy voltaképpen ebben is steppei mentalitás nyilvánult meg Géza és István részéről, hiszen a hatalmas türk, avar, kazár fejedelmek az életüket odaadták volna azért, hogy 12
