Tóth Ferenc: Makói temetők. A Makói Múzeum Füzetei 83. (Makó, 1996)

Református Ótemető - Történeti áttekintés

REFORMÁTUS ÓTEMETŐ Történeti áttekintés A reformátusok az újjátelepülés során — mint törzslakosság — a Maros közelében, egykori városrészükben emelték föl házaikat, ahol az utolsó török pusztítás előtt laktak, a mai református ótemplom környékén. Ujjátelepülés utáni első temetőjük a mai Szent János tér környékén terült el. Szirbik Miklós református prédikátor írja: „A temető az ér innenső partján, a mostani sok malmok helyén esett.""

0 A temető helyén már az első katonai fölvétel 1784-ban is száraz malmokat tüntetett föl. Giba Antal 1824. évi térkén ezen a téren nyolc szárazmalmot ábrázol. Az 1920-as években a Makói Friss Újság beszámolt arról, hogy Kadlecz Gyula üvegesmester — akinek Szegedi u. 7. sz. alatti telke a Szent János térre nyúlik be — disznói egy kriptába szakadtak be, ahonnan a megrettent jószágokat baj nélkül kötéllel kihúzták. Ezt a temetőt a 18. sz. első évtizedeiben használták, bővítésének gátat szabott a Nagyér és a Páva utcai házsor. Kelemen Ferenc föltevése szerint a reformátusok ezt követően — becslésünk szerint a 18. sz. második harmadában — a mai csipkeházak mögötti területen temetkeztek. A kereskedelmi iskola építésekor bukkantak először rá a sírokra, a csontokon kívül paszomány és pityke mellékleteket fordított ki az ásó, rózsafüzér szemek nem kerültek elő, Kelemen Ferenc ezért tételezte föl, hogy református temetőről lehet szó. E sorok írója a csipkeházak derítőinek építésekor lelet bejelentést kapott, a bolygatott sírokból ez úttal semmi féle lelet nem került elő, de településtörténeti megokolásból szintén azonosult Kelemen Ferenc föltevésével, ugyanis a katolikusok temetői is három lépcsőben alakultak ki, mégpedig saját városrészük bővülése irányában, de a katolikusság kisebb létszámú felekezet volt, ezért az újabb temetők megnyitása a reformátusokétól időben eltolódott. Akkoriban meglévő sírokra ismételten nem temetkeztek, ha a temető betelt, és bővítésére nem volt lehetőség, újat nyitottak. A helytartótanács pedig tiltotta a lakott területen belöli temetők használatát. Az 1824. évi Giba féle térkép alapján következtetni lehet a temető kiterjedésére: A Nagyér, a mai Hunyadi utcával párhuzamos kis ér és a piactér által körülzárt részen terült el. Kegyeleti okokból még 1824-ben is tiszteletben tartották az egykori temető helyét: ezért volt olyan parányi az 1149, 1150 számú főtéri telek, ezzel magyarázható, hogy a 1148 sz. házhely két jobbágyteleknél is nagyobb kiterjedésű volt. A református ótemetőt 1759-ben nyitották meg, területe 10728 n. öl volt. A nép még a 20. században is török temetőnek nevezte. A hódoltság idején Makónak volt egy török kolóniája. „Külön török temető húzódott — írja Fenyvesi László — a mecset körül, a folyó közelében.""

1 A török temető kifejezés 1753-ban fordul elő a Maros szabályozásával kapcsolatos iratokban: „Minthogy [a Maros] szokásos kiöntéseivel a város keleti oldalán már medret formált magának, egyenes úton észak irányban a Török Temetőjénél épült hídnál folyik."

2" Kelemen Ferenccel

2

3 és Inczefi GéSzirbik Miklós i.m. 22. Fenyvesi László: Makó mint hódoltsági nagyváros a 16. században. Makó, 1989. 24. Eperjessy Kálmán: A maros szabályozása Makónál 1754-ben. Makó, 1927. 145. ~

3 Kelemen Ferenc i.m. 28. 24