Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom. A Makói Múzeum Füzetei 81. (Makó, 1995)

Az óföldeáki erődtemplom, Béres Mária régész, Szeged - Az 1990-1993. évi régészeti kutatás főbb eredményei - Építészettörténeti kérdések

második harmada vége előtt már meg kellett épülnie a tornyokkal is ellátott védőfalnak. Ezzel szemben az erőd kiépítésének 15. századi, esetleg 16. század eleji keltezését erősíti a 64. sírban talált 1518-as ezüst érme.

1

3 Az egymásnak ellentmondó tények újszerű értelmezését teszi lehetővé a Kölnből kapott adatsor. Egyértelműen igazoltnak látszik, hogy a déli és az északi fala a középkori templomnak 152±30 év táján épült, s ez a szám teljesen összevág az erőd logikai alapon kikövetkeztethető építési idejével, s nem mond ellent építészettörténeti megfontolásoknak a templom tekintetében sem. A természettudományos adatok fényében úgy vélem, a templomhajó gótikus átépítése, beboltozása, valamint az erőd kiépítése a 15. század végére a 16. század első felére biztonsággal keltezhető (1520±30 év). A szentély falszövetéből vett minta értéke (1650±30 év) teljesen egybevág az okleveles adatok tényével, hiszen a 17. század közepe táján reformátusokkal újratelepült község lakói — a kamarai adóösszeírásokban — magukat földesúri hatalomtól független, önálló bíróval és tanáccsal rendelkező, csak a királynak adózó helységnek mondják, s 1658-tól pecsétjük is ismert (BÉRES 1994, 478—479). Nyilván az 1596os pusztítás következtében megrongálódott az erőd, s javításra szorult a templom is. Az erőd északnyugati sarka északi oldalán az Árpád-kori sáncárok feltöltésén futó falalapok megroggyantak, így 80 cm mélyen aláfalaztak (27. kép), s ehhez szürkésfehér, de jól láthatóan az eredeti alapozó habarcstól eltérő, meszes kötőanyagot használtak. Míg a harangtorony alapozása a szentély alapozási habarcsának felel meg, addig az erőd kijavításakor felhasznált kötőanyag — szemrevételezés és tapintás alapján — a templom újrafalazása anyagával mutat rokonságot. A kölni adatok tükrében, mind az erőd északnyugati szakasza aláfalazása, mind a kaputorony nyugati fala újjáépítése, mind a szentély födémé átépítése a település második virágkorára, azaz a 17. század közepére, harmadik negyedére határozható meg. E tényt támaszthatja alá, vagy cáfolhatja meg a szentélyben végzendő további falkutatás, mely során eldönthető lesz, hogy szentély falkoronáján megtalált födémszerkezet a 17. századra (1650±30 év) biztonsággal keltezhető-e. Tudjuk, hogy 1759-ben egy vihar a templomnak a nyugati és a déli homlokzatát, valamint a boltozatát leszakította, de ebben az időben már sárga, a korszakban jellegzetes, viszonylag puha, ún. barokk habarcsot használtak a falazat kijavításhoz, éppen úgy, ahogyan a szentély újabb beboltozásához is. Megfigyeltem, hogy az erőd alapárkából kiszedett anyag helyére gyakran került a szentély hódoltság kori (késő gótikus?) belső vakolatához hasonló, vastag törmelékréteg. Ezt pedig másként értelmezni nem lehet — mint ahogy a források is bizonyítják —, a 18. század második harmadában a templom helyreállításakor, illetve bővítésekor, valamint a kripta építésekor bontották le az erőd falainak nagy részét. ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI KÉRDÉSEK A hazai késő középkori erődített templomok és kolostorok kutatása az elmúlt évtizedekben sajnálatos módon rendkívül háttérbe szorult. Lényegében — kevés kivételtől eltekintve — hiányzik az ide vonatkozó régészeti-műemléki kutatási eredmények széles körű publikációja, s az említett építményekről gyakran csak múlt századi 1

3 CNH 306/a. Meghatározását Nagy Ádám a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársa végezte. 27