Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom. A Makói Múzeum Füzetei 81. (Makó, 1995)
Az óföldeáki erődtemplom, Béres Mária régész, Szeged - Az 1990-1993. évi régészeti kutatás főbb eredményei - Építészettörténeti kérdések
felmérési rajzokból, térképekből,oklevelekből, vagy műemléki jegyzékekből, albumokból, stb. szerezhetünk tudomást. Az 1982-ig fellelhető adatok jórészének kataszterszerű összefoglalását Magyar Károly — azóta is kéziratban maradt dolgozatában —, az északkelet magyarországi terület részösszefoglalását pedig Csorba Csaba készítette el. Ha csak a részletesebben publikált 15 magyarországi késő középkori erődtemplomot vesszük is figyelembe, máris nyilvánvalóvá válik, hogy a templomerődök igazi hazája nemcsak Erdély. Ahhoz, hogy az erődtemplomokról beszélni tudjunk, meg kell határozni azokat a kritériumokat, melyek ezen építményeket megkülönböztetik az egyszerűen csak fallal, vagy árokkal körülvett — a középkori hadászat módozatait figyelembe véve — nem jelentéktelen védelmi erőt képviselő templomoktól. Az erődtemplom olyan épületegyüttes, amelynek meghatározó eleme a területén található egyházi épület, a templom, mely liturgikus tér. Hozzá tartozik a körülötte közösségi tulajdonban lévő megszentelt hely, a temető, valamint az ezeket övező olyan fal, amelyhez egyéb kiegészítő védművek is csatlakoznak. Ez utóbbi tényből következően megjelennek az erődített templomokon — részben a védőfalon, részben magán a templomtesten — a várépítészetben megismert formai jegyek. Másrészt, mivel az együttes a közösség céljait szolgálja, jogi vonatkozásban és működésében inkább rokonítható a várost övező falak vagy egyéb közösségi védművek (árok, sánc, kerítés) státusával. Kifejlett formájának jelentkezése — időbeli határokat tekintve — mindenképpen a késő középkorra tehető. A fent leírtakkal ellentétben, az egyházi közösségi tulajdonból fakadóan, sajátos eltérést mutatnak az erődített monostorok. Elsősorban azért, mert a templomot, illetve a monostorépületet övező fal az azt építő egyházi közösség (szerzetes rend) tulajdonában van (CSORBA 1974, 178), ám a létrehozott erőd annak a világi közösségnek a védelmét is ellátja, melynek területén a monostor áll (RAINER 1992, 243—245; LUKÁCS—CABELLO—CSENGEL 1991, 16—19). Az általam eddig összegyűjtött és ellenőrzött adatok alapján 1 4 igazoltnak látszik, hogy a templomok erődítésének szokása — bizonyos megszorításokkal — kimutatható a 12—14. századi falusi építkezéseken is, csak ezekben az esetekben a földesúr, azaz a kegyúr saját maga védelme legalább annyira fontos, mint a közösségé. A 15. század közepétől gomba módra szaporodó templom és monostor erődítések nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is kapcsolatba hozhatók új, gótikus templomok emelésével, vagy a korábban épített egyházaknak a kor divatja szerinti átépítésével, bővítésével. Ez a tényező máris jelzi, hogy elsősorban olyan települések lakói készítették, készíttették a tárgyalt épületegyütteseket, melyek gazdasági fejlődésük, anyagi erejük növekedése következtében egyrészt ezt megtehették, másrészt fokozott védelmük biztosításának is szükségét érezték. E szempontokhoz — esetleg — sajátos ösztönző tényezőként kapcsolódhatott a korszakban már általánosan ismert török és huszita veszély, valamint a reformáció eszméinek terjedése. Ha a meglehetősen hiányos adatok ellenére nyomon követjük az erődtemplomok építtetőinek státusát, gyakran bánya, illetve mezővárosokkal (Keszthely, Debrecen, Szikszó, Tapolca, Sárospatak, Telkibánya, stb.), különleges státusú településekkel (Oföldeák, Oriszentpéter, 1 4 Ács, Berhida, Bernecbaráti, Csút, Debrecen, Ellés, Fonyód, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Hossztót, Keszthely, Lelesz, Mecseknádasd, Nagytálya, Neszmély, Nógrádsáp, bár az ásató a régi szakirodalommal ellentétben kétségbe vonja a templom erődített voltát; Ócsa, Őriszentpéter, Pannonhalma, Pomáz, Sárospatak, Szikszó, Tapolca, Telkibánya. Bővebben: BÉRES 1994, 481—483. 28
