Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom. A Makói Múzeum Füzetei 81. (Makó, 1995)
Az óföldeáki erődtemplom, Béres Mária régész, Szeged - Az óföldeáki középkori templom műemléki helyreállításának előzményei - Az Istók—Návay-féle helyreállítás értékelése
Első önálló munkája a földeáki templom helyreállítása volt, melyhez bőven szerzett szakmai alapot egyetemi stúdiumai során, hiszen a középkori építési alaktant, a középkori építéstörténetet és a középkori építkezés fejlődéstörténetét — igen magas óraszámban — Möller Istvántól sajátíthatta el, akitől tudására — a kezdeti nehézségek után — 1919-re már kiváló minősítést kapott. Istóknak a középkori építészet és Möller előadásai iránti elmélyült figyelmét jelzi, hogy míg köz és magánépületek tervezését 1915—1918 között Peez Samutól, az ókori építészet kiváló ismerőjétől, és Hültl Dezsőtől tanulta, addig 1918 második félévétől már Möller Istvántól hallgatta e tárgyat, melynek gyakorlati része volt bizonyos kisebb helyreállítások tervezése is. Istók a kötelező ékítménytan mellett — amely keretében a középkori és a reneszánsz ornamentika tipikus motívumainak rajzolását is oktatták — szabadon választott tárgyként Huszka Józseftől a magyar díszítő motívumok eredetéről, jellege törvényszerűségeiről hallgatott előadásokat. Nagy kihívás és egyben lehetőség is volt a fiatal építész számára — szakmai specializálódása és a szülőföld iránti szeretete miatt — az egykori Földeák középkori templomának helyreállítása. Munkájában következetesen alkalmazta a tudományos előkészítés terén tanulmányai során megszerzett ismereteit, de jórészt kibontakoztathatta saját elképzeléseit is. A műemlék dokumentációjának összeállításában példamutató pontossággal igyekezett végrehajtani azokat a zömében még ma is előírt lépéseket, amelyek alapvetőek a hiteles és szakszerű restaurálási tevékenység ellátásához. Fényképet készíttetett az épület állapotáról, majd felmérte a templomot: 1:100-as alaprajz, valamint homlokzati vázlat segítette a tervezési munkát (6—8. kép). A helyreállítási tevékenység során szoros kapcsolatot tartott fenn Návay Lászlóval, aki a régészeti és a falkutatás eredményeit, valamint azokat az adatokat, amelyeket visszaemlékezések alapján összegyűjtött a templommal kapcsolatos átépítésekről, készségesen megosztotta vele (9. kép). Különös módon, Návay László vizsgálódásai során nem használta saját levéltáruk vonatkozó iratanyagát. Felmerül annak a gyanúja, hogy az oklevelek egy része már az első világháború alatt és közvetlenül utána megsemmisült, de az is elképzelhető, hogy a régi családi iratok jelentős részét nem ő, hanem rokonai birtokolták, akikkel köztudottan nem volt jó viszonyban. Ha összevetjük Molnár Pál 1874-es és Istók Zoltán 1923-as templomfelmérését, valamint a templomról 1922-ben készült fényképet, lényeges különbségek fedezhetők fel az alaprajzban, az épület tömegében, az ablakok kiosztásában. Ezek az átépítések nem minden esetben meglepőek, hiszen ismert, hogy a 19. század végétől az épület templom jellegét megszüntették és magtárként használták. Az eredeti funkció visszaállítása Návay László szent fogadalma teljesítésének volt köszönhető. Molnár Pál királyi ölben mért adatait méterbe átszámítva lehet az összehasonlításokat megtenni. Már első pillanatban is nyilvánvaló az eltérés a különböző felvételek között: 1874-ben állt a nyugati homlokzat előtt torony, amely 1923—24-re lebontásra került. Ez utóbbi változást Návay László 1880 tájára teszi, s a magtárrá való átalakítással hozza összefüggésbe. Leginkább szembe ötlő a szentély alaprajzi méreteiben mutatkozó különbség. Molnár apszisa mintegy két alapszélességgel (196—200 cm) keskenyebb, s az oldalak által bezárt szögek is kb. 20°-kal kisebbek, illetve nagyobbak. Sajátos eltérést mutat a nyílások helyzete. Molnárnál a hajó déli oldalán három, az északin 4 barokk ablak látható. Világosan kivehető, hogy a szentélyen a délkeleti, a keleti és 10
