Béres Mária: Az óföldeáki erődtemplom. A Makói Múzeum Füzetei 81. (Makó, 1995)

Az óföldeáki erődtemplom, Béres Mária régész, Szeged - Az óföldeáki középkori templom műemléki helyreállításának előzményei - Az Istók—Návay-féle helyreállítás értékelése

az északkeleti oldalak ablakai még eredeti gótikus formájukban álltak (5. kép). Az utóbbi épületrész északi oldalán — jelzésszerű kidolgozással — szerepel egy helyiség. A szentély déli oldalán ablak nincs feltüntetve, de ez a nyílás 1874-ben nemcsak el volt falazva, hanem előtte állt az oratórium is, amely Návay László véleménye szerint 1802 táján épült. Mivel a donátori kápolna alapárkát 1990-ben feltártuk, régészetileg is bizonyítást nyert, hogy az az 1827—29-ben álló barokk sekrestyével azonos méretű volt. Ennek a minden ízében jellegtelen épületnek az alaprajzi jelzése tehát vagy elmaradt Molnár Pálnál, vagy — tekintettel az észak— déli oldal többször is megfigyelt felcserélésére — északra került. Annyi azonban világosan látható, hogy az 1874-es Molnár féle óföldeáki femérés — más délvidéki munkáival ellentétben — meglehetősen elnagyolt és pontatlan. A hajó ablakkiosztásánál is nyilvánvaló az északi és a déli oldal összekeverése. A szentély esetében pedig a felvett belső adatokat külsőnek véve, torz alaprajzot adott meg. Az elmondottakból arra következtethetek, hogy Molnár utólag véglegesítette az óföldeáki templom felmérési rajzát, s vagy elveszítette a korrekt vázlatait, vagy egyszerűen hiányos helyszíni adatfelvétel után készült a téves alaprajz a MOB számára. Ugyanakkor számos figyelemre méltó eleme van a vizsgált rajznak, többek között pl. a gótikus ablakok jelzése, melyből világosan megtudhatjuk, hogy — legalábbis a szentély esetében — 1923—24 között azokat biztosan helyesen alakították vissza. Másrészt igen érdekes megfigyelést közöl a templom környezetéről. Nála ugyanis a plató meglehetősen szűk, és éles vállal veszi körbe a templomot, s a domb lejtője is szokatlanul meredek. Ez a felszíni forma alaposan megváltozott a 20. század végére. A sekrestye és az oratórium — mint azt említettem — 1827-re közel azonos méretű volt, és csak 1829 után következhetett be a sekrestye további bővítése nyugati és északi irányban. Ezt bizonyítja Giba Antal 1829-es településtérképe és Istók Zoltán alaprajzi felmérése, mivel ez utóbbi már a jelentős mértékben megnövekedett sekrestyét tárja elénk. Északi irányban meglepően hosszú, csaknem 10 méteres volt a sekrestye, s elérte a középkori erődfalat (Návay László véleménye), de vele együtt a kripta lejárata is terebélyesedett, ugyanis nyugat-felé a mai szélességét kapta meg, s ezek az adatok lényeges eltérést mutatnak a mai méretekhez képest. Úgy vélem, itt is megragadható a századeleji restaurálás egyik eleme. Akkor ugyanis — a dokumentációból kiolvashatóan — a sekrestye hosszát mintegy 3 méterrel rövidebbre vették, majd az így kialakult arányos, korábbi barokk tömeg külső határoló falain részben visszaállították a 18—19. századi állapot nyílásrendszerét, felhasználva a kibontott régi ajtó és ablakkereteket. A megoldás értékét növeli, hogy a sekrestye különböző korokból származó bővítései közötti falakat egy É—D-i főfal meghagyásával lebontották, s így egy szépen boltozott, 18. századi későbarokk tér alakult ki, amely mindig fehérre volt meszelve. Sem olyan feljegyzés, sem olyan fénykép nem készült, amely arra utalna, hogy az oratórium 1922—1924 között lebontásra került volna. Az Istók által készített felméréseken igen, de vázlatain és látványtervein nem szerepel a déli oldal donátori kápolnája. Az is igaz, hogy a második világháború során is elpusztulhatott ez az épületrész. Megvizsgálva ugyanis Dávid Katalin 1974-ben közzé tett fényképeit (DAVID 1974, 36. kép), ott világosan kivehető a külső vakolaton az oratórium fedélszékének lenyomata. Tehát úgy tűnik, hogy ez a szárny az 1923—24-es helyreállítás során nem került lebontásra, vagy ha igen, akkor utána csupán bemeszelték a falat, s a felső fedőréteg lekopása következtében láthatóvá vált az egykori épüli