Halmágyi Pál szerk.: Torma Imre emlékezete (1893–1954). A Makói Múzeum Füzetei 78. (Makó, 1993)

Kelemen Ferenc: Torma Imre festészete

hogy ecsetjének útját csak éber figyelemmel lehetett követni. Pályája második felében bővebben bánt a festékkel, ecsetvonásai jól láthatók, és olykor festékrögök is mutatkoznak képein... Torma Imre élete a küzdő ember sorsa volt. Mostoha anyagi körülmények közt született, és a kedvezőtlen viszonyok erősen befolyásolták fejlődését is. — A szépség, a természet, általában a lét szenvedélyes érdeklődést keltett benne, és mert ez egész valóját betöltötte, ezért nem kallódott el. Sokszor kifejtette, hogy nincs érdektelen valami a világon, csak olyan emberek vannak, akiket semmi sem érdekel. Minden dologban szépség is rejlik, — mondta, és ez nem volt puszta szólam nála, hanem szilárd meggyőződés. Ezért nem unt bele a nehézségekbe, és ez a hit őrizte meg küzdőképességét. Kizárólag a maga emberségéből lett azzá, ami voltTorma Imre és Makó neve nemcsak a születés és az itt eltöltött élet révén, hanem a művész alkotó szellemének kohójában is elválaszthatatlanul egybeforrt. A művész külön színt képviselt Makón, és a művelődés vonalán jelentősen gyarapította azt a hagyományt, mely Szirbik Miklós, Dobsa Lajos, Makai Emil, távolabbról Kelemen László, Törmörkény István, Juhász Gyula, József Attila, Móra Ferenc nevével fonódott egybe, és művészi tevékenysége fontos alkotó elemévé vált a helyi kultúrkincsnek. 14