Halmágyi Pál szerk.: Bodófalva telepítésének 100. évfordulója. A Makói Múzeum Füzetei 77. (Makó, 1993)

Magyari Etelka: Mi marad utánunk? (Rendhagyó visszaemlékezés Bodófalvára)

Magyari Etelka: Mi marad utánunk? (Rendhagyó visszaemlékezés Bodófalvára)* Elindulunk Temesvárról. Lassan kanyarog a főút délnek. Termékeny földek, egykoron pompás, gazdag falvak. Hányszor jártuk ezt az utat? És mióta elfújt minket a sors szele, hányszor jártuk meg gondolatban ezt az utat, életünk útját — legszebb, legtermékenyebb éveinket. Lúgos előtt 10 kilométerrel Kostéjnál balra letérünk a főútról és a Bega folyó mentén haladunk északkeletnek. Magyar telepes falvak egész láncolata: Újbálinc, Bodó, Vásáros, Nőrincs, Igazfalva, Bunyaszekszárd. Ha felrobog a kocsi a szapári hegyre (nagyobbacska vakondtúrás ez egy igazi hegyhez képest) és átszáguldunk a takaros falun, lenn a völgyben már látszik Bálinc, Bodó. Felragyog a református templom tornya. Bennünk felvillan a gondolat: megérkeztünk, itthon vagyunk. Ez már a mi falunk, ha nem is szülőföldünk, de ahol egymásra találtunk, családot alapítottunk, ahol munkákkal egy közösség megmaradását szolgáltuk férjemmel, Magyari Csaba református lelkésszel együtt. Második szülőföldünk lett ez a vidék, amelyhez édes-keservvel ragaszkodunk majd egy évtized távlatából is. Napjainkban Bodó neve nem szerepel Temes megye helységeinek névtárában. Megszűnt önálló település lenni. Hivatalosan Bálinc-Bodóként tartják számon. A hírhedt szisztematizálási program törvénybe iktatta felszámolását. Bodófalva csak a diktatúra bukásának köszönheti puszta létét és azt, hogy ha vajúdások között is, de még gondolhat századik születésnapjára. I. Bodófalva lakossága 1892—94 között települt: 1892. június 25-ikén 89 család az Arad megyei Peregről és 1894-ben 66 család a Csanád megyei Makóról. A lakosság református vallású. Ezért is kerültek 1787-ben a Szabolcs megyei Egyekről Peregre: elüldözte őket a katolikus földesúr, mert nem akartak katolicizálni. Bodó az egyetlen magyar telepes falu a Bánátban, ahová nem csak a Mammon tisztelete — a meggazdagodás vágya—, vagy a túlélés ösztöne hajtotta az embereket, hanem magasabb célok is űzték azt a pár családot, hiszen hitük lángját, pislákoló fényét menekítették ide, a bánsági dombok lábához. Az önkény elől menekült 89 család Szabolcsból Arad megyébe, majd onnan Krassó-Szörény megyébe Bodófalvára, ahol ma is büszkén hirdeti hitük szilárdságát a templomon lévő kakas, az egyetlen még a megyében, mert a többi református templom tornyán buzogány vagy csillag áll. A falu legidősebb embere, a 93 éves Varga János bácsi így emlékezett vissza 1983-ban a kezdeti időkre: Az én apám is Kisperegről származik, de már előbb elköltözött Kisbunyára. (Telepes falu Facsád mellett.) Abban az időben, amikor itt a telkeket mérték, béresként szolgált a bálinci (egykoron szomszéd falu, ma községközpont) uraságnál, de a környékbelieket nem vették fel a listára. Úgy adódott azonban, hogy egy peregi család visszalépett, s apám nyomban megkérvényezte a telket. Két év múlva kapta meg rá az engedélyt. Fel is kerekedtünk — én olyan 5-6 éves gyermek voltam — lovaskocsira raktuk a betyárbútort, mert rendes bútordarabunk alig akadt, s hegyen-völgyön át megindultunk az ígéret földjére. Amikormi ideérkeztünk, már alakulóban volt a falu: sok telken állt a ház, de akadt olyan porta is, amelyiken csak a nyárikonyha állt vagy még • A kéziratot gondozta Vígh Zoltán és ifj. Mendei Árpád 25