Halmágyi Pál szerk.: Bodófalva telepítésének 100. évfordulója. A Makói Múzeum Füzetei 77. (Makó, 1993)

Rozsnyai János: Telepítések a Dél-Alföldön

újonnan kialakuló sváb telepek rengeteg nehézséggel küzdöttek kezdetben, de hamarosan gyökeret vertek, majd az itt született első generáció idején fejlődésnek indultak. A törzsökös öröklés szokása e falvakban hozzájárult a föld egyben maradásához. Grassalkovich gróf a Magyar Kamara elnökének irányításával a csaknem lakatlan Bácskába a németek intenzív és igen tudatos beletelepítése folyt. Szemben a populacionisztika bécsi elvével, ő a csaknem lakatlan vidék gazdasági kultúrájának fejlesztését is szem előtt tartotta. Kisebb lépésekben irányította ide a betelepülni szándékozókat, függetlenül nemzetiségtől, vallástól. A telepesek segítségére voltak a már hazánkban született nem öröklő sváb fiúk, akik helyismerettel és némi tapasztalattal rendelkeztek, és együtt képeztek telepeket az újonnan érkezőkkel. (9.) Bécs állami telepítés politikája főleg — a katolikus németek betelepítése révén — az 1718-ban visszafoglalt Bánságra irányult. E Bécsből közvetlenül irányított területet Mercy gróf, kormányzó vezetésével 1722-től svábok és frankföldiek több hulláma szállta meg. Sok-sok nehézséggel küzdve 53 faluban mintegy 10 ezren vertek gyökeret. A merkantilista gazdaságpolitika jegyében gróf Mercy különböző iparágakkal foglalkozó olaszokat, spanyolokat, franciákat, albánokat, bolgárokat is csábított e területre. Azonban az 1737—39-es török háborúk szétrobbantották ezeket a telepeket, aki tudott menekült és a sok fáradozás kárba veszett. E kudarc Mária Teréziát arra késztette, hogy felhagyjon a telepítésekkel. A Duna és a Maros köze két évtizedre büntetőteleppé vált, a nem kívánatos elemeket, csavargókat, lázadókat, köztörvényes bűnözőket szállították ide. A hétéves háború után Mária Terézia új, ígéretesebb telepítési politikával próbálkozott. A Kempelen Farkas által szerkesztett bánsági telepítési utasításban a puszták benépesítése külön hangsúlyt kapott. A 6 forint útiköltséggel ellátott német telepesek, ha a Dunán érkező hajókról leszálltak, közel 14 hektár szántóföldet, 4 hektár legelőt, a házépítéshez előkészített anyagot, gabonát, lisztet, vasalkatrészes gazdasági eszközöket, állatokat és vetőmagot kaptak. Sőt a föld egy része felszántva, bevetve várta őket. Volt olyan esztendő, hogy majdnem 4 ezer család érkezett a Bánságba. 1763-ban körülbelül 33 ezer katolikus élt e vikéken, míg 25 év múltán a telepítési politika eredményeként már 143 ezer betelepült volt itt. (10.) n. József császár még nagyobb felkészültséggel fogott neki a betelepítésnek. A korábbiaknál jelentősebb kedvezményekkel igyekezett elsősorban németeket csábítani a Bácska-Bánát vidékére. A betelepülőt 17 hektár szántóföld, 7 hektár rét, 400 m

2 alapterületit épület elkészítéséhez szükséges anyag, egy pár ökör, ló, tehén, szekér, eke, borona, egy évi élelem, 12 hl vetőmag, 47 darab gazdasági eszköz, 10 évi teljes adómentesség, szabad vallásgyakorlás, pap, imaház, iskola és a legidősebb fiú katonai mentessége várta! Néhány év múlva már korlátozni kellett az érkezőket. A németek betelepítése Mária Terézia alatt családonként 300 forintba került, II. József idején 500-ba. (11.) Hosszú távon azonban mindenképpen megtérültek a kincstár ráfordításai, hiszen a magukat hamar önállósító családokkal és főleg a már itt született generációval sokat nyert az ország, s komoly segítséget kapott az elnéptelenedett vidékek újjáépítése. A 18. század végének török háborúi és a súlyos elemi csapások következtében, a Délvidéken ismét sokat csökkent a lakosság. Temes megyében például 1794-ben 25 egész, 600 fél, 1030 negyed és 660 nyolcad telek állt gazdátlanul. (12.) Trónra lépése után I. Ferenc nagyobb telepítést akart végrehajtani, de a török veszélynek kitett déli területekre nem nagyon akadt jelentkező. Néhány év múlva megváltozott a helyzet. A francia forradalom radikalizálódása elől 4-500 emigráns érkezett, és telepedett le. Majd a bécsi béke értelmében Napóleon uralma alá került illír tartományból 3000 német és horvát család jött. A császár elsősorban a Krassó-Szörény hegyvidék benépesítésére törekedett, jelentős engedmények nyújtásával. Erre a tájra telepedett le 4000 cseh bányász is. Az újranépesítés nem volt zökkenőmentes, mindig magában rejtette nemzetiségi összeütközések csíráit. 1807 körül elégedetlenkedő szerbek lázadást szítottak a letelepülő német lakosság ellen. Ennek oka az udvar által kilátásba helyezett szerb vajdaság felállításának elmaradása volt. A kamara ezt követően a szerbek 9